
Nemzetközi szalézi ifjúsági találkozón ünnepeltünk
Volt már olyan születésnapod, amire szívesen emlékszel vissza? Összegyűlt a család apraja-nagyja, előkerültek a régi fotók, rég nem látott rokonok,

Volt már olyan születésnapod, amire szívesen emlékszel vissza? Összegyűlt a család apraja-nagyja, előkerültek a régi fotók, rég nem látott rokonok,

A forró nyári meleg és a hőségriadó miatt idén az iskola területén belül maradtunk, és rendhagyó programokkal töltöttük meg a

Az esztergomi Montágh-iskola 37 diákját és kísérőiket láttuk vendégül május 5-éna Szalézi-Irinyi Középiskolában a KAPCSOLDA-nap keretében. Közös tánc,sportvetélkedő, kézműveskedés, filmvetítés

“Magyarnak lenni büszke gyönyörűség”. A Nemzeti Összetartozás Napján iskolánkban a Határtalanul! pályázathoz kapcsolódóan Témanapot tartottunk, vendégünk az erdélyi Kallós Zoltán

2014. május 14-én a Piszkei Öko Kft-nél és a Forest piszkei új üzemében jártunk. A pékségben végignézhettük az egész gyártási

2014. május 6-án, kedden a Szalézi-Irinyi Középiskola – az iskolai közösségi szolgálatban is érintett három osztály diákjai – immár második

NYERGESÚJFALUI DIÁKOK ERDÉLYI, VÁLASZÚTI KIRÁNDULÁSA 2014. ÁPRILIS 9-12. ÉLŐ BESZÁMOLÓ A Szalézi-Irinyi Középiskola évek óta kapcsolatot ápol a Kallós Zoltán

Kedves Jani, alig két hónapja, hogy osztálykiránduláson a srácokkal felmentünk a pécsi tévétoronyhoz. Amikor leszálltunk a buszról, derült ki, hogy