Az álom, mely álmodni késztet: Egy szív, mely a „farkasokat” „bárányokká” változtatja (Sztrenna 2024)

Nemzetközi szalézi ifjúsági találkozón ünnepeltünk

2015.08.21.

Volt már olyan születésnapod, amire szívesen emlékszel vissza? Összegyűlt a család apraja-nagyja, előkerültek a régi fotók, rég nem látott rokonok, volt torta, zene, ünneplés. 2015 augusztusában az egész világ egy hatalmas szülinapot ünnepelt, ezen a születésnapon is a világ minden tájáról gyűltek össze emberek, itt is volt zene és ünneplés, sőt még tűzijáték is. [vc_separator border_width=”4″]

A világ egyik legismertebb szentjének Don Boscó-nak a születésnapi rendezvényére volt hivatalos 90 magyar fiatal, szalézi atya, testvér és nővér is. A hazai ünneplés után, másnap hajnalban már indultunk is Olaszországba, Torinóba, hogy a szalézi család többi tagjával ünnepeljük Bosco atyánk 200. születésnapját. Út közben előkerültek a „régi fotók” elkezdődött az ismerkedés a buszon, ki hogyan ismerte meg Don Boscó-t és a szaléziakat.

A késői érkezés után birtokba vehettük a Szalim-csomagunkat, ami nélkülözhetetlen volt a szülinapi rendezvénysorozathoz. SYM applikáció az új emberek megismeréséhez, póló és sapka az összetartozáshoz, programfüzet és térkép az eligazodáshoz, füzet és toll az emlékek feljegyzéséhez, rózsafüzér a közös imához.
Az első nap reggelén elindultunk az esemény helyszínére, ahol már több nemzet fiataljai várakoztak, hogy bejussanak a sportcsarnokba, hogy hasznosan töltsük az időt elkezdtünk ismerkedni, bár először kicsit bátortalanul ment, de a hét végére már szinte mindenkit régi ismerősként üdvözöltünk.

Az első nap témája LIKE Don Bosco, úgy mint Don Bosco. A nap főelőadója Luc Van Loy genti püspök volt, aki végtelen nyitottsággal beszélt a fiatalokhoz. A délutánok Don Bosco megismerését szolgáltál, minden csoport be volt osztva, hogy éppen aznap hova kell ellátogatniuk. A magyar csoport először Assisi Szent Ferenc templomába és a Cottolengoba látogatott el.
A második napon WITH Young, a fiatalokkal témát dolgoztuk fel, Yvonne Reungouat generálisanya segítségével. Délután az úti cél Valdocco volt, mindenkit ámulatba ejtett, hogy honnan is indult a mű. Bejárhattunk Don Bosco szobáit, közösen imádkoztunk a Pinardi kápolnában, a Szalézi Szent Ferenc templomban és a Segítő Szűz Mária Bazilikában. Este a sportcsarnok körül igazi nemzetköz party kerekedett, sátrakban mutatkozhattak be az országok. A kínából érkezők neveket fordítottak, az afrikaiak táncot, játékokat tanítottak, volt ahol társasjátékba vonták be a bámészkodókat.

A harmadik napon színpadra lépett Don Bosco 10. utóda Don Angel Fernandez Artime rendfőnök. A nap témája FOR Young, a fiatalokért. Délután meglátogattuk a második oratóium helyszínét a Szent Alajos házat, igazán fantasztikus munkát végeznek az ottani szaléziak, hiszen fiatal menekült fiatalokkal foglalkoznak, tanítják őket. Este mindenki visszatért a sportcsarnokhoz, mert ezen a napon közösen tekintettük meg Don Bosco életéről szóló musicalt, melyet egyenesen Spanyolországból hoztak el nekünk.
A negyedik nap délelőttjén bűnbánati liturgia keretében ismerhettünk meg egy atyát, aki Szíriában szolgál. A szentmise előtt mindenkinek lehetőse nyílt a szentgyónásra is, mely még jobban felkszített bennünk a születsénapra . Délután a torinói dómba és a Consolata-ba mentünk el.

Szombat délelőtt már mindenki izgatottan várta az eseményeket, hiszen ezen a napon indultunk el Colle Don Bosco-ra. Minden csoport a szállásához tartozó templomban szentmisét tartott, mi szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hiszen az egyetlen torino-i Don Bosco templomban volt lehetőségünk ezt megtenni, majd indultunk Castenuovo-Don Bosco felé. Innen indult a gyalogos zarándoklat Colle Don Bosco-ra, de előtte még megnéztünk azokat a helyeket, ahol Don Boscó-t megkeresztelték, elsőáldozó lett. Délután a rendfőnök atya és a generális anya elindította az 5000 fiatalt Don Bosco szülőháza felé. Senkit sem tántorított el az útközben elért eső, mindenki izgalommal várta már, hogy mikor érünk oda. Az út alatt megismerhettük Savio Szent Domonkos szülőházát is. Mire mindenki elérte az úti célt már kellően fáradt volt és vizes. Az eredeti tervet sajnos nem tudták megvalósítani a szervezők a rossz idő miatt, ezért mindenkinek próbáltak szállást keríteni a nagy komplexumban. A magyar csapat nagyon hálás lehet, hiszen egy zárt teremben pakolhatott le és pihenhette ki magát, voltak akik először egy esőtől áztatott folyosón kaptak helyet, de voltak olyan szerencsés résztevők, akik a bazilika oltáránál, pontosan Don Bosco születési helyénél kaptak szállást. Az egész délután az összefogásról szólt, mindenki próbált segíteni másokon, az afrikai csoport közös zenéléssel próbálta jobb kedvre deríteni a megfáradtakat, rengeteg pokróc, polifoam érkezett adományként a környező falvakból. Mire besötétedett mindenki fedett helyen kapott szállást. Don Angel Fernandez Artime rendfőnök atya és Sr. Yvonne Reungouat gerenrális anya körbejárták a szállásokat, mindenhol elhangzott egy jóéjszakát, egy bíztató bátorító szó Don Bosco és Mazzarello Mária utódától. A mi kis magyar csapatunknak is sikerült találkoznia, átadni az élményeinket egymásnak, mit viszünk haza erről a születésnapi eseményről.
15-én azért még senki nem tudott olyan könnyen elaludni, este a nagyszínpadnál összegyűlt az 5000 fiatal, szalézi atya, nővér és közösen vártuk az éjfélt, hogy elsőként, közösen köszöntsük fel Don Boscó-t. Igazi szalézi vidámságban volt részünk, mindenki úgy tudta ünnepelni ezt a születésnapot,mint egy nagy család.

Augusztus 16-án a rossz idő lábnyomát se láttuk, az ünnepi szentmisére ragyogó napsütés fogadta a világ minden tájáról érkezőket.
A szentmise után egy meglepetés fogadott minket, Ferenc pápa üzenete csendült fel a téren, szentatya üdvözletét fejezte ki a Szalézi Ifjúsági Mozgalom és az egész szalézi család számára.
Az egész hét Don Bosco megismeréséről szólt, merre járt, hol tevékenykedett. Együtt jártuk be az utakat afrikai, francia és még sorolhatnám hány nemzet fiataljaival, de mind tudtuk, hogy nem véletlenül vagyunk itt, láttuk, érzetük egymás tekintetéből, mozdulataiból, hogy egy Bosco köt bennünket össze.

Szlávik Adél

Legfrissebb hírek

Április havi ebédbefizetés

IDEJE:   2024. április 8-9. (730-1500 óráig). HELYE:   Gazdasági iroda Teljes árú ebéd: 900 Ft/nap Kedvezményes árú ebéd: 450 Ft/nap PÓTBEFIZETÉS:   2024. április

Ideiglenes felvételi sorrend 2024

Örömmel tájékoztatjuk, hogy az ideiglenes felvételi névsor már elérhető. Kérjük, tekintse meg a listát, hogy megtudja, mely diákoknak van lehetőségük

Anne Frank kiállítás – időpontfoglalás

Kedves Látogatóink! Örömmel jelentjük be, hogy a várt Anne Frank kiállítás online időpontfoglaló felülete elkészült. A kiállítás április 16-tól május 3-ig látogatható,