„Szív nélkül nincs pedagógus”

Interjú Havasi József atyával

Amikor időpontot egyeztettünk, hogy mikor készíthetjük el ezt az interjút – ez éppen a 90. születésnapodon volt –, azonnal visszakérdeztél, hogy mikor jöjj le Nyergesre. Az mindenki számára látható, hogy a nyergesújfalui gimnázium szívügyed. Miből fakad ez a kötődés?

Minden iskola szívügy. Növendékként egy évet töltöttem el a Szalézi Intézetben különbözetisként. Ez azt jelenti, hogy Nyergesújfalun tanultunk, de vizsgázni Esztergomba mentünk a bencésekhez. Sok szeretettel gondolok vissza erre az évre, bár rendkívül nehéz időszak volt. A háború alatt volt, de mi sohasem éheztünk. Sokszor eveztünk át a Dunán Muzslára. Mészáros atya onnan származott, így gyakran mentünk át élelemért, kukoricáért. Jó mulatság volt magas vízállásnál a sziget fái között csónakázni. Sok csónakja volt az iskolának.

Negyvenes évek, háború: a fiatal generációk fejében poroszos szigor és nélkülözés képei jelennek meg ezeket hallva. A szaléziakra jellemző közvetlenség és vidámság ekkor is tapasztalható volt?

Igen! Én először egy esztergomi cserkésztáborban találkoztam szalézival. Bár ezt akkor még nem tudtam róla. Feledhetetlen élmény volt, hogy a szigorú papok között volt egy, aki játszott velünk, gyerekekkel. Lelkesen meséltem ezt édesanyámnak is. Nyergesújfalun mindig volt mellettünk szalézi nevelő. Ők tanítottak, felügyeltek ránk stúdiumon, a délutáni szabadidőben kísértek minket a sétákon, részt vettek a játékokban, velünk aludtak a nagy hálókban.

Hosszú évek után tartományfőnökként a nevedhez fűződik a visszavétel. Hogyan zajlott le mindez?

Mikor újrakezdtük, úgy gondoltam, hogy ragaszkodnunk kell rendünk alapvető céljához: azokkal a fiatalokkal kell foglalkoznunk, akik szegények, kiszolgáltatottak, nincs mögöttük családi háttér. Így jelentünk meg Kazincbarcikán. Renden belül sok vitánk volt erről, de ragaszkodtam szabályzatunk alapjaihoz. Nyergesújfaluról minket kerestek meg. Ausztriából hazatérve amit akkor ott tapasztaltam: borzalmas állapotok. Mindig azt szoktam mondani, hogy amit egy helyen először meg kell nézni, az a „két k” – „Küche und Klo”, vagyis a konyha és a mellékhelység. Siralmas volt, fel kellett mindent újítani. Mivel semmink nem volt, Nyugatról érkezett rengeteg anyagi támogatás. Sokat is kalapoztam érte. Azt mondtam, hogy én is évtizedekig szolgáltam náluk, most meghálálhatják. Mikor aztán jöttek látogatóba Ausztriából, mindenki otthon érezhette magát, mivel a saját holmijaikkal voltak itt is körülvéve.

Az iskola néhány évvel ezelőtt felvette a Zafféry Károly nevet. Érdekes párhuzam, tanulság az ő életútjában és iskolánk életében, hogy sohasem késő újrakezdeni. Ő hatvan évesen lett szalézi, iskolánk több mint ötven év után lett ismét szalézi intézmény.

A visszavételkor tudatosan nem váltunk meg az Irinyi névtől. Komoly vegyipari oktatás folyt ebben a középiskolában, és Irinyi János egy olyan tudós, akire büszkék lehetünk. Több magyar szalézi is van, akinek a neve megjelenhetett volna az iskola új nevében. Zafféry Ábrahám Béla tartományfőnök ötlete volt. Első magyar szaléziként rengeteget tett a tartományért és kifejezetten az iskoláért.

Mit üzensz az iskolának ma?

Egy iskola a tanáraitól lesz nevezetes! Követelni kell! A nevelés: szív és követelés! Mindehhez az kell, hogy ismerjük a gyerekeket!

Hogyan lehet megismerni a fiatalokat?

Nyíltsággal, szívvel, igazságossággal, optimizmussal. Időt kell szánni rájuk! Ausztriában órákig tartottak a nevelői konferenciák, mert nem csupán elmondtuk, hogy rossz egy diák teljesítménye, hanem utánajártunk, hogy mi ennek az oka. Minden tanár felelős az iskoláért, de szív nélkül nincs pedagógus! Én számtalanszor megéltem, hogy a szigorú követelmények miatt a diákok azt mondták nekem, csak érettségizzenek le, aztán soha többé nem találkozunk. Jellemzően ezek a fiatalok látogattak meg legelsőnek érettségi után.

De hát „a mai fiatalok”…

NEM IGAZ, HOGY A MAI FIATALOK ROSSZABBAK!!! Mindenki ismeri az anekdotát, hogy évezredekkel ezelőtt már Szókratész is panaszkodott „a mai fiatalok”-ra. Van egy kedvenc francia mondásom: az a 18 éves, aki sohasem lázadt, annak nincsen szíve; az a 26 éves, aki még mindig lázad, annak nincsen esze. Harminc évig dolgoztam fiatalokkal kollégiumban. Azt láttam sokszor, hogy a bukdácsolókból lettek a jó orvosok, azokból, akik megtanultak küzdeni. Igaz, hogy a fiatalok ma őszintébbek. Ha elégedetlenek egy tanárral: megmondják. De optimistának kell lenni. Azt szoktam mondani: volt már rosszabb, lesz is rosszabb. És nem szabad elfelejtenünk, hogy nem a fiatalok a hibásak sok esetben, hanem a társadalom. Például itthon Magyarországon nem úgy van, mint otthon Ausztriában: ott nincsenek társadalmi különbségek.

Igen, ilyen nagyok nincsenek…

Nem „ilyen nagyok”! Ott nincsenek! A paraszt gyermeke – és ott a paraszt olyan ember, akire felnéznek – együtt játszik, táborozik a jogász, az orvos és a munkásember gyerekével. Itthon ez sajnos nem így van. Fontos, hogy a fiatalok megtanuljanak önállóvá válni. Ausztriában a jómódú családból származó egyetemistáknak is dolgozniuk kell. Manapság olykor a huszonéves egyetemisták is a „Mama-Hotel”-ben élnek, és nem találják a helyüket. Az nem a fiatalok hibája, ha a szülők elkényeztetik őket. Mi hatan voltunk testvérek. Édesapám nem volt a tanulásunk ellen, de azt mondta, „tandíjat nem fizetek”. Egyetlen egyszer látogatott meg Nyergesújfalun. Mielőtt megérkezett, kértem egy atyát, hogy ne mondjon rólam semmit. Ő így is tett: mikor édesapám érdeklődött, ő azt felelte: „A Jóska megtiltotta, hogy bármit is mondjak!” Apámnak ez fantasztikusan tetszett.

Követelni kell szívvel. A pedagógusnak szív kell, szeretnie kell, és el kell fogadnia a fiatalt. A diákok ezt mindig meghálálják! Nem szabad elkeseredni! A gyerek lázad, nagy az igazságérzete. Bécsben csak úgy szólítottak: „A Don”. Olykor, ha büntetést kellett kiszabnom, megkértem az illetékest, hogy saját magának találjon ki valami büntetést. Működött így a rendszer.

Honnan van benned ez a megállíthatatlan lendület? Veled született vagy a szaléziságból fakad?

Mindkettő.

Múlt héten ünnepelted születésnapodat, a héten József-nap van. Iskolánk nevében kívánunk neked jó egészséget! Isten éltessen!

Horváth Dániel