"MINT A KOVÁSZ AZ EMBERISÉG CSALÁDJÁBAN: Laikusok dimenziója Don Bosco családjában" (Sztrenna 2023)

Elhunyt Havasi József szalézi atya, korábbi tartományfőnök

2019.06.06.

A Magyar Szalézi Tartomány mély megrendüléssel, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy Havasi József atya, korábbi tartományfőnök 2019. június 5-én, szerdán a koraesti órákban, életének 90., szerzetesi életének 72., áldozópapságának 59. évében a Budai Irgalmasrendi Kórházban visszaadta lelkét Teremtőjének. Adjunk hálát érte, hogy ismerhettük és mondjunk egy imát a lelki üdvéért!

 

Havasi József 1929. március 14-én született egy rákosszentmihályi hatgyermekes családban. Mindig pap szeretett volna lenni, de a szüleinek nem volt pénze a taníttatására, ezért szerzetesrendeknél érdeklődött. Mint cserkész találkozott először a szaléziakkal, később bekerült a Clarisseumba, 1943-ban lett jelölt, de mivel polgáriba járt, Nyergesújfalura küldték, ahol felkészült a különbözeti vizsgára, majd 1946-ban megkezdte Mezőnyárádon a noviciátust. Első szerzetesi fogadalmát 1947. augusztus 16-án tette le, örökfogadalmát pedig 1951. december 8-án.

A rendek feloszlatása, vagyis 1950 után még két évig tanulhatott a váci szemináriumban, de onnan is eltávolították. Dolgoznia kellett.

Előbb a metró építésénél talált munkát, majd négy évig gyári munkás volt. Közben diplomát szerzett magyar szakon az akkori tanárképző főiskolán.

Végül 1956-ban sikerült külföldre távoznia. Olaszországban fejezte be a tanulmányait, Montortonéban, Pádua mellett. 1960. február 11-én szentelték pappá Torinóban.

Szentelése után visszakerült Páduába, majd az elöljárók egy közeli városba, Estébe küldték, az ottani líceumba. Mivel semmi remény nem volt, hogy haza kerülhet, jelentkezett misszióba a Fülöp-szigetekre, de elöljárói ezt nem hagyták jóvá, hanem Bécsbe küldték, ahol harminc éven át, egészen a hazatéréséig egy nagy középiskolai kollégiumban dolgozott, amely később főiskolai kollégiummá alakult.

A 70-es évek közepén Bécsben fölvette a kapcsolatot az odalátogató magyar szaléziakkal, majd később, amikor már maga is hazajöhetett, végiglátogatta őket, segítette, ahogy csak tudta, vallásos könyveket, szalézi műveket, lapokat, újságokat juttatott nekik.

1990-ben a rendi elöljárók visszaküldték Magyarországra. 1991. január 31-én vette át a tartomány vezetését. A Magyar Szalézi Tartomány újraindulása, újraszervezése és ismételt felvirágoztatása az ő nevéhez fűződik.

A tartományfőnöki feladatokat tizennyolc évig látta el és 2008. november 8-án adta át utódának.

2013-ban Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta Havasi József szalézi atyának a szalézi rend újraindításáért Magyarországon és a Magyar Szalézi Tartomány újjáépítéséért végzett munkája elismeréseként.

Soha nem mulasztotta el hangoztatni, hogy papi élete minden napjára szívesen emlékezik vissza. Mindig dolgozott, soha nem volt ideje unatkozni, az újpest-megyeri közösség aktív tagjaként élete végéig részt vállalt a tartomány munkájában.

Temetéséről később adunk értesítést.

Szaléziak.HU

Legfrissebb hírek

Oratórium Nyergesújfalu

Indul az oratórium!

Az oratórium? Szeretnénk bemutatni nektek az iskolánk oratóriumát, amely egy olyan hely, ahol a fiatalok jól érezhetik magukat, tanulhatnak, imádkozhatnak

Ebédigénylés

Kedves Szülők!   2023. szeptember 4-től kezdődik az ebédeltetés az iskolában. Amennyiben szeretné gyermekét az iskolai étkeztetésre felíratni, kérjük, 2023. augusztus

Gyászt jelző gyertya

Gyászhírek

                                    Gyászhírek  

Kitűntetések átadása az iskolai tanévzárón

Zafféry kitűntetések

Iskolánk büszke arra, hogy idén is több tanulója és tanára részesült városi és intézményi kitűntetésben. A kitűntetések célja, hogy elismerjék

Ebédigénylés

Kedves Szülők!   2023. szeptember 4-től kezdődik az ebédeltetés az iskolában. Amennyiben szeretné gyermekét az

Tovább »