"MINT A KOVÁSZ AZ EMBERISÉG CSALÁDJÁBAN: Laikusok dimenziója Don Bosco családjában" (Sztrenna 2023)

Nemzeti összetartozás napja (Témanap)

2019.06.05.

Immár hagyomány, hogy iskolánk méltó ünnepséget szervez a nemzeti összetartozás napján. Idén Schalk tanár úr tartott előadást az első világháborút lezáró békerendszerről, és annak súlyos következményéről. Az 1920. június 4-én aláírt párizsi döntés alapján az összmagyarság alig kétharmada került csak a meghúzott országhatárokon belül. A 2010-ben hozott törvény alapján ez a nap a nemzeti összetartozás napja lett. Ez alakalomból a 7.A osztályosok beszámoltak az erdélyi kirándulásukról (melyre a Határtalanul! pályázati projekt segítségével jutottak el), majd az úton készített fotókból összeállított filmet nézhette meg a diákság. A nap további részében a tanórákon a szaktanárok döntése alapján volt téma a nemzeti összetartozás. A szaktanárok saját mentalitásuk és a korosztálynak megfelelő élménypedagógiai módszerekkel ötvözve humán, reál, természettudományos, művészeti, sport és idegen nyelvi tanórákon valósították meg a nemzeti összetartozás üzenetét.

 

Ének órákon minden osztály az Örökségünk című dalt tanulta Szladikné Szombathelyi Mónika tanárnőtől, – ezúton is köszönjük a tanárnőnek – hogy hét tanórán keresztül ugyanazt a dalt tanította a diákságnak.

Czuczai Zsófia tanárnőnél az 5. B-sek rajz órán a Mária Valéria Híd történetét és újjáépítését dolgozták fel kooperatív munkamódszerrel. Az elkészült képecskékkel az osztálytermüket díszítették.

Hegedűsné Gáspári Katalin tanárnő és a 9.A osztály kezdő angolos csoportja dupla órában, a trianoni egyezményhez kapcsolódóan az idegen nyelvről való fordítás hagyományos menetét gyakorolhatta, nyomtatott és online szótár használatával. A csoportmunka során a diákok a békeszerződéssel összefüggő szöveget kaptak, az első részlet tényeket sorolt fel, a második a határok meghúzásának személyesebb vonatkozásait érintette, a harmadik pedig külföldi politikusok véleményét gyűjtötte össze a békediktátumról. A munka során a diákok egyrészt felfrissítették saját eddigi ismereteiket és tapasztalataikat, másrészt a szövegekben újabb szempontokra leltek, végül, de nem utolsósorban, a magyaros fordítás elkészítésének nehézségeivel is megküzdöttek.

Horváth Dániel tanár úr a 10.B és a 11.A. osztályokkal az óra elején személyes élményeiről mesélt a diákoknak, arról hogyan- és miért is lehetett Esztergomból Szlovákiába átjárni. Majd Babits Mihálynak az Áldás a magyarra c. versét elemezték, amely bár 1938-as keltezésű, szoros összefüggésben van a trianoni békediktátum következményeivel.

Kajtárné Kiss Erika tanárnő angol óráján a 10.B osztályosok a Trianonról szóló korabeli angol nyelvű híradókat nézték és értelmezték csoportmunkában. Az óra további részében videó alapján szövegértési feladatokat oldottak meg, majd összefoglalták a témát angol nyelven.

Pungurné Császár Judit tanárnő az 5.A-osztályosokkal latin örökség órán segített megérteni a nap fontosságát és magyarázta el nekik miért is olyan megrázó a diktátum.

Ridly István tanár úr a 9.A-osztállyal akadálypályát épített és gyorsasági versenyen keretiben mérhették össze tudásukat az osztály tagjai.

Schalk Zsolt tanár úr 8.A osztállyal a trianoni döntés következményeivel kapcsolatos irodalmi párhuzamokat keresett, majd digitális történelmi forrásokat elemeztek Vujity Tvrtko dokumentumfilmjének segítségével. Az óra végén a határon túli magyarság jelenkori hagyományápolásnak fontosságáról is szót ejtettek, példaként a DAC focimeccsek előtti közös éneklést emelték ki.

Veszterné Nagy Zsuzsanna tanárnő a 6. A. osztályban, illetve Wencz János tanár úr a hetedikben matematika órán a százalékszámítás témakörét ismételték át, miközben elcsatolt területek adataival számoltak. A hetedikesek a nemzetiségi összetételek lakossági adatinak változását lineáris függvényábrázolással is szemléltették.

Június 5-én pedig (csupán az órarend miatt) Détáriné Györkös Bernadett tanárnő buzdítására az 5.A-sok otthon, szüleik segítségével elkészített ételekből, gasztronómiai bemutatót rögtönöztek. A bécsi szelettől, a Sacher tortán és a juhtúrós sztrapacskán keresztül a padlizsánkrémig kóstolhattak mindent, természetesen pontosan ismertetve társaikkal, hogy az étel melyik tájegységről származik és hogyan is készítették azt el.

A témanapról készült fotók a galériában tekinthetők meg.

A hetedikesek kirándulásáról készült kisfilm az alábbi linken elérhető:

https://www.youtube.com/watch?v=nO3jUU_2zoc

Legfrissebb hírek

Oratórium Nyergesújfalu

Indul az oratórium!

Az oratórium? Szeretnénk bemutatni nektek az iskolánk oratóriumát, amely egy olyan hely, ahol a fiatalok jól érezhetik magukat, tanulhatnak, imádkozhatnak

Ebédigénylés

Kedves Szülők!   2023. szeptember 4-től kezdődik az ebédeltetés az iskolában. Amennyiben szeretné gyermekét az iskolai étkeztetésre felíratni, kérjük, 2023. augusztus

Gyászt jelző gyertya

Gyászhírek

                                    Gyászhírek  

Kitűntetések átadása az iskolai tanévzárón

Zafféry kitűntetések

Iskolánk büszke arra, hogy idén is több tanulója és tanára részesült városi és intézményi kitűntetésben. A kitűntetések célja, hogy elismerjék

Ebédigénylés

Kedves Szülők!   2023. szeptember 4-től kezdődik az ebédeltetés az iskolában. Amennyiben szeretné gyermekét az

Tovább »