(33) 504-210 | iskola@zaffery-szalezi.hu | OM: 200047

Keresés
Close this search box.

Rendhagyó irodalomóra Sárkány Tímeával – Reflexió Spielmann Ferenc 11.B osztályos tanuló tollából

2024.10.15.

Rendhagyó irodalomórák sorozatunk keretében októberben Sárkány Tímea elsőkötetes költővel beszélgetett Horváth Dániel tanár úr. A beszélgetésről a diákok reflexiót írhatnak. Az alábbiakban Spielmann Ferenc 11. B osztályos tanuló összefoglalója olvasható. 

A Kézdivásárhelyen 1995-ben született elsőkötetes erdélyi írónővel folytatott beszélgetés három fő részre bontható.

Elsőként arról esett szó, hogy milyen hatással van irodalmi munkásságára erdélyi származása, illetve informatikai tanulmányai? Tímea elmesélte, hogy az informatika, matematika rendezetté, logikussá teszik gondolatait, és véleménye szerint ennek hatása érezhető mind a tanári pályája során, mind pedig a versírási folyamatokban.

Az erdélyi származását is előnyként éli meg. Úgy gondolja, hogy Romániában a magyar közösség egy viszonylag zárt közeg, és így a nemzeti identitást is erőteljesebben tudják megélni, ami hatással van versei mondanivalójára. Tímea szerint a nemzeti-nemzetiségi írótól elsősorban azt várják el, hogy a magyar nyelv, a magyar kultúra szerepét fogalmazza meg a kisebbségi emberi sorsokon keresztül.

A költőnő úgy látja, hogy a romániai magyar költészetben mai napig meghatározó szerepe van a hagyománynak, ugyanakkor egyfajta modernség is jelen van.

A beszélgetés második részében a nők szerepéről esett szó a magyar irodalomban. A tanár úr részéről felmerült egy érdekes felvetés, miszerint a magyar érettségiben kizárólag Szabó Magda jelenik meg női íróként. Vajon miért van ez a hatalmas szakadék a féri és női irodalom között, hiszen saját korukban mind „jelen voltak”, publikáltak, vitatkoztak, véleményt nyilvánítottak.  Jó esetben személyesen ismerték az előttük járó női alkotók nemzedékét, és a fiatalokat, akik utánuk jöttek. A beszélgetés során Tímea elmondta, hogy versei, gondolkodásmódja hogyan változtak meg az idők folyamán, hogyan vált költőnőből költővé.

Végül a befejező részben a traumaköltészet témája jött fel. Azt elemezgették, hogy bármiféle lelki, testi problémát ki tudunk-e fejezni csupán az írásainkon keresztül. Segít-e az irodalom a traumafeldolgozásban? Mi történik a szöveg és az olvasó személyes találkozásakor?

Felolvasásra került a költőnő „Megenni a mindenséget” c. verse, mely a minden életkorban előforduló testképzavarról szól. A mű egyfajta oldás az ezzel a problémával küzdő emberek számára.

Tartalmas, érdekes és elgondolkodtató volt a Sárkány Tímeával folytatott párbeszéd megtekintése. Elgondolkodtam arról, hogy milyen érzés lehet egy idegen nyelvi környezetben a magyarság számára a költészet, a művészet, vagy csak akár a mindennapi lét. Mennyire erős összetartó kapocs számukra a magyar nyelv használata, és mekkora szükség van arra, hogy ezt kifejezésre is juttassák. Az is kíváncsivá tett, hogy miért van az, hogy a nők szinte el vannak tűnve a magyar irodalomban. Hiszen rengeteg olyan költő- és írónő van, volt, aki maradandót alkotott az utókor számára. Szükség van arra, hogy más-más szemszögből tekintsünk a körülöttünk zajló eseményekre, és ezek feldolgozásában jelentős szerepe lenne a női irodalomnak is. Minthogy a traumáinkat, sérelmeinket felszínre hozó, feldolgozó traumairodalomra is nagy szüksége van a jelenkor társadalmának.

#zafferykaroly #zafferykarolykozepiskola #zafferykarolykozepiskolanyerges #zafferykozepiskola #zafferykarolyiskola

Legfrissebb hírek

Drogprevenciós előadások a könyvtárban

December 5-én, csütörtökön délelőtt a 7.A, 7.B és 8.A osztály tanulói részesültek külön-külön lebonyolított drogprevenciós előadásokban. Az eseménynek az iskola

MUTASD MEG A STÍLUSOD!

 Tervezz velünk, és legyél része az oratórium és iskolánk stílusának! 👕 Pólótervező Verseny – A Szalézi oratórium és iskolánk ünnepi