1980-ban kerültem az iskolába, ahol abban az évben már nem indult új gimnáziumi osztály, de folytatódott a vegyipari szakközépiskolai és technikumi képzés.
A kifutó gimnáziumi osztályokba inkább helybeli, a vegyipari osztályokba inkább vidéki gyerekek jártak. Nem kellett sok idő belátni ennek az okait. A helybéli szülők féltették gyermekeiket az esetleges vegyipari ártalmaktól, a gimnáziumi jelentkezéskor pedig, ahogyan az lenni szokott, inkább hagyatkoztak a nagy létszámú városi gimnáziumok túlértékelt hírnevére.
Így a helybéliek a buszmegállókban fagyoskodtak esőben és hóban, a vidéki tanulóink pedig a kilométerekre lévő bérelt kollégiumunkból jártak be hozzánk, tehát ők is bejáró diákként éltek.
Ez utóbbit egyébként nagyon sok próbálkozásunk ellenére később sem sikerült soha megoldani, pedig az iskolához közeli, netán azzal közös telken lévő kollégium hallatlan szabadidős nevelési lehetőségeket nyújtott volna.
A helyben lévő kicsi, de éppen ezért szinte családias, szakmailag pedig magas szintű iskola lehetősége nagyon is fennállt, mert legfontosabb feltétele adott volt: a jól képzett és kollektívaként is magas szellemiségű tantestület.
A legtöbb elemzett téma – a szünetekben a csésze kávé vagy tea mellett – az volt, hogy milyen körülmények között tudnánk jobbat és jobban tanítani, vagy hogy egy adott gyerek érdekében mit tehetnénk éppen akkor.
1984-ben neveztek ki az iskola igazgatójának, és ettől kezdve együtt igyekeztünk valóra váltani korábbi elképzeléseinket, és persze jó néhány újat. Az iskola a szakképzés miatt a környező ipari vállalatoktól a törvény által megszabott szakképzési hozzájárulásban, jó kapcsolataink miatt pedig nagyon sok, pénzben nem is kifejezhető emberi és szakmai támogatásban részesült.
A Magyar Viscosa gyár és a Richter Gedeon Rt. kiemelt patrónusunk volt, de a többi Duna menti üzem, Szőny és Lábatlan gyárai is sokat segítettek. Üzemi, laboratóriumi gyakorlatokat szerveztek nekünk, egészen kivételes technológiákat és készülékeket ismerhettek meg gyerekeink. Később további ipari partnereink lettek a debreceni Biogál, több győri tejfeldolgozó üzem és mások is. Mindez egyúttal a nálunk végzők számára munkahelyet is jelentett. A gimnáziumi képzés újraindítása nem volt egyszerű, de végül is sikerült, mert nekünk az volt a fontos, hogy képzési kínálatunk vonzó legyen: a szakközépiskola lehetővé tette, hogy kémiából, biológiából, számítástechnikából egészen különleges többletet tudjunk nyújtani, mert jó ötletei mindnyájunknak voltak.
A négyosztályos gimnázium újraindítását a hatosztályos gimnázium bevezetése követte. Ennek tantervét szaktanár kollégáink saját maguk alkották meg. Erre nincs jobb szó, mint az, hogy megalkották, mert benne volt az összes jobbító ötlet, a túlterhelés elvetése, a színes, gyermekcentrikus iskolával kapcsolatos minden régi vágyunk, a sok és jól átgondolt tapasztalat, felelősség és tisztesség.
Lineáris tantervek születtek, és az így megtakarított időt a magyar iskolák gyakorlatából már régóta hiányzó ismétlésre, gyakorlásra fordítottunk, és nem arra, hogy a terhelést fokozzuk. Örömteli munka volt. (A hivatalos szakértői bírálat Németh László-inak ítélte a tantervünket.)
Sikeres beiskolázás, majd szokatlanul vidám új tanévek következtek, mert megjelent iskolánkban a mini-populáció: az óraközi szünetekben a langaléta érettségiző diák mellett az ugyanolyan elismert és öntudatos, de aprócska tizenkét éves. Azután persze ők is megnőttek, leérettségiztek hat év múlva, és elballagtak. Reméljük, hogy igazi szép emlékekkel, hiszen szerettük őket, mint ahogyan az előttük és utánuk nálunk nevelődötteket is. Szakképzési palettánkat gazdagította a biotechnológus technikusképzés elindítása. E szakma szükségességénél elég sok helyen és sok érvvel kellett bizonyítanunk, de akadtak támogatóink, többek között a Magyar Tudományos Akadémia akkori titkára is. Az oktatás helyi feltételének megteremtésében minden ipari támogatónk részt vett. A tantestület szakmai képzéssel foglalkozó tanárai és szakoktatói örültek az új tevékenységi területnek. Összeállították elméleti és gyakorlati tanterveiket, és maguk is szakmai tapasztalatszerzésre indultak az ország mérvadó biotechnológiai kutatóhelyeire és üzemeibe.
A biotechnológiai technikusképesítő vizsgák jegyzőkönyveiben foglalt, és a végzettek későbbi munkahelyi szakmai elismerése mindannyiunknak szólt.
Az iskola minden diákja előtt nyitva álltak a szabadidő eltöltésének változatos módjai: virágkötészet, rajz, szabás-varrás, számítástechnika, gépírás és az egyetemi előkészítők a különböző tantárgyakból, és persze az új tornaterem is.
Így folyt az iskolai életünk a 19 év alatt, amíg az iskolában dolgoztam.
Életünket még kellemesebbé tette a barátságos konyhai személyzet főztje, de megnehezítette az örökös pénzhiány, amelyen csak nagyon rátermett gazdasági vezetőnk tudott – nem is ritkán – enyhíteni.
Minden volt munkatársamról őrzök valamilyen kellemes emléket, amiért mindig szeretettel fogok rájuk gondolni.
Azt hiszem, mi azok közé tartoztunk, akik néhány céljukat megvalósíthatták, és ez mindannyiunknak sokat jelenthet még így utólag, ma is.