(33) 504-210 | iskola@zaffery-szalezi.hu | OM: 200047

Összeismerkedtek új diákjaink a gólyatáborban

2015.08.26.

Augusztus végén – iskolánk hagyományai szerint – az újonnan felvételt nyert diákjaink Péliföldszentkereszten találkoznak, hogy sok-sok vidám program keretében megismerkedjenek egymással és iskolánkkal. Idén sem volt ez másként: augusztus 24-én reggel az iskola parkolójában gyűltek össze gólyáink, hogy az animátorok vezetésével gyalogosan jussanak el a tábor helyszínére.

[vc_separator border_width=”4″]

Már a délelőtti túra során is állomásokon kellett bizonyítania mindenkinek a rátermettségét, a megérkezést követően pedig játékos ismerkedés vette kezdetét. A közös ebédet szabadidő követte, mely újabb lehetőséget teremtett a beszélgetésekre, egymással való találkozásra. A délutáni osztályfőnöki órán bemutatkoztak a „vezérek”, akik az elkövetkező 4-8 évben elkísérik a diákokat a gólyabáltól egészen a ballagásig. A csoportversenyek és bajnokságok idejére már mindenki előbújt a csigaházából, vidáman és önfeledten telt a délután, a vacsorától pedig zengett az egész épület.  Este sem unatkozott senki: éjszakai akadályversennyel és tábortűzzel készültek az animátorok, utóbbit vidám játékok kísérték. Éjfél környékén végül mindenki nyugovóra tért.

Másnap reggel a fáradt arcok hamar kivirultak, az ébresztőt rögtön reggeli bansolás követte. Délelőtt a gólyák gyorstalpalót kaptak Don Bosco életéből, a szalézi lelkiségről. Megismerkedtek a nyergesújfalui szalézi oratóriummal, illetve egy is csapatépítő foglalkozáson is részt vettek. Az ebéd utáni szabadidőben ismét teret kapott a kötetlen ismerkedés, a gólyaolimpián pedig ügyességi feladatokat kellett megoldani. A gólyatábort hagyományosan szentmisével zártuk, majd lassan mindenki elindult hazafelé.

Szeptember elsején új diákjaink már közös emlékekkel, barátokként találkoznak újra, és vágnak neki az új tanévnek, immáron Szalézi – Irinyis diákként. A továbbiakban sem fognak unatkozni: lassan elkezdődnek a próbák az októberi gólyabálra, ahol egy-egy bemutatkozó produkcióval készülnek az iskola többi diákja számára.

Képek a galériában!

Legfrissebb hírek

Határtalanul! Pályázatok 2025. Felvidék

Határtalanul kirándulás a Felvidéken – 7.A és 7.B 2025.10.13-17. A pályázat célja:diákjaink nemzettudatának fejlesztése, a nemzeti önismeret, a hazaszeretet elmélyítése,a

NOVEMBER HAVI EBÉDBEFIZETÉS TANULÓKNAK

IDEJE:   2025. november 4-5. (7:30-15:00 óráig). Helye:   Gazdasági iroda PÓTBEFIZETÉS:   2025. november 11-12. (7:30-15:00 óráig). Telefon: 06-33/504-210