(33) 504-210 | iskola@zaffery-szalezi.hu | OM: 200047

Modern technológia a tantermekben

2023.10.24.

A péliföldszentkereszti szerzetes közösség jóvoltából elkezdtük modernizálni a tantermeinket. Három projektort teszt jelleggel nagyképernyős LED TV-kre cseréltünk, amelyek számos előnnyel rendelkeznek. A mai tévék képe azon túl, hogy nagyméretű és élesebb, a világos teremben is jól látható, nem mellesleg jobban is hallható. Mivel a TV tömegtermék, ezért olcsóbban lehet hozzájutni egy jó minőségű tévéhez, mint egy közepkategóriás projektorhoz. Az energiatudatosság is a TV-k mellett szól, hiszen sokkal kevesebbet fogyasztanak a kivetítőknél, ami az osztályok és az órák számát figyelembe véve már számottevő takarékosság.

Az elmúlt hetekben néhány osztály részvételével tettünk egy próbát, hogy meggyőződjünk róla, hogy valóban jó döntés-e a csere. A visszajelzések mind a diákok, mind a tanárok részéről egyértelműen megerősítőek voltak. A diákok szerint a TV-k élvezetesebbé teszik az órákat, és könnyebben követhetik az anyagot. A tanárok pedig azt tapasztalták, hogy a TV-k valóban azt nyújtják, amit elvártunk tőlük.

Bár az iskola minden terme eddig is fel volt szerelve kivetítőkkel, a technológiai váltások miatt a használatuk nem volt már zökkenőmentes, és a már régebb óta használatban lévők erősen érettek a cserére. Felmértük a tantermeinket, és a mostani tapasztalataink birtokában előkészülünk, hogy diákjainkat még jobb körülmények várják a saját tantermeikben is.

A kísérleti projekt megvalósítását köszönjük a péliföldszentkereszti szerzetes közösségnek, akik támogatásukkal hozzájárultak az iskola fejlődéséhez. Reméljük, hogy hamarosan minden tanteremben élvezhetjük a modern technológia előnyeit.

Köszönjük iskolánk technikai dolgozóinak és lelkes diákjainknak a felmérésben és a felszerelésben nyújtott segítségüket. Nélkülük nem sikerült volna ilyen gyorsan és hatékonyan megvalósítani ezt a projektet.

Legfrissebb hírek

Határtalanul! Pályázatok 2025. Felvidék

Határtalanul kirándulás a Felvidéken – 7.A és 7.B 2025.10.13-17. A pályázat célja:diákjaink nemzettudatának fejlesztése, a nemzeti önismeret, a hazaszeretet elmélyítése,a

NOVEMBER HAVI EBÉDBEFIZETÉS TANULÓKNAK

IDEJE:   2025. november 4-5. (7:30-15:00 óráig). Helye:   Gazdasági iroda PÓTBEFIZETÉS:   2025. november 11-12. (7:30-15:00 óráig). Telefon: 06-33/504-210