(33) 504-210 | iskola@zaffery-szalezi.hu | OM: 200047

Keresés
Close this search box.

Határtalanul! kirándulás – beszámoló

2016.05.30.

Nagy küzdelmek útján, a törökkel a természettel

Határtalanul! kirándulás

A fenti címmel a Határtalanul! Kirándulás hetedik osztályosoknak nyertes pályázaton vett részt a Szalézi-Irinyi Középiskola 7.A osztálya. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 680.000 Ft-tal támogatta.

Az utazás célja volt, hogy a diákok találkozzanak a Délvidéken élő magyarokkal és megtapasztalják az összetartozás érzését, valamint, hogy megszerzett történelmi és természetismereti tudásukat elmélyítsék az út során. (Az Al-Duna szabályozásának mind történeti eseményeinek megismerése valamint a táj szépségének a természet értékének tisztelete, megóvása.) Az Al-Duna szabályozásának történetén túl hangsúlyossá vált a táj szépségének, a természet értékeinek tisztelete és megóvása.

1. nap

Reggel hat órakor indultunk az iskola elől. Röszkei határt átlépve első utunk A palicsi tóhoz vezetett. A tóhoz kapcsolódó legendákat a buszon megismerve, a szecessziós palotákat néztük meg a tóparton.

Majd Szabadkára érkeztünk, ahol a város főbb nevezetességeit említve, a Korzón keresztül megérkeztünk a városházához. A szecessziós épületben idegenvezető segítségével megtekintettük az épület dísztermét, a zöld, valamint a sárga tanácstermeket. A kimerítő és tanulságos ismertető után a városháza tornyából ismerkedhettünk meg a település nevezetességeivel.

A délután folyamán utunk Péterváradra vezetett, ahol megismerkedtünk az erődrendszer fontosabb történelmi eseményeivel, és az óratorony mellől megcsodáltuk a Dunát.

Majd a Havas Boldogasszony templom következett, búcsújáró hely lévén az otthonmaradókért imádkoztunk. A hely történetével és legendájával útban a templom felé ismerkedtek a diákok. Végezetül történelmünk fontos, a 150 éves török uralmat lezáró békekötés helyszínét látogattuk meg, a Békekötés templomát Karlócán.

A nap végén Muzslyára a szalézi Emmausz kollégiumba érkeztünk. A szórvány magyar kollégium vezetője Kalapis Stojan atya meleg fogadtatásban részesített bennünket. Meglepetésként a diákjainkat az ott élő kollégisták közé ültette, így nagyon hamar összebarátkoztak a két intézmény diákjai.

2. nap

A történelem viharait megélt Keve váráról a Muzslyáról Kevére vezető úton hallhattak a diákok, és jegyzeteltek füzeteikbe. Kevén a Duna-maketten rögtönzött földrajz órán járhattuk be jelenlegi utunkat a Duna mentén. Elmondhatták ismereteiket a víz építő és romboló erejéről, ismételték át az iskolában tanultakat.

Szendrő várában a történelem viharait megélt falak között hallhatták a város és vár történetét és rácsodálkozhattak a szélesen elterülő Dunára.

A délutánt a nándorfehérvári várban töltöttük. A falak között a haditechnikai kiállítást tekintettük meg, majd Dugovics Titusz emlékművénél elevenítettük fel a nándorfehérvári csata fontosabb eseményeit. A várban található ortodox templomban  a katolikus és görög keleti vallási szokások, valamint a szertartások és a templomok közötti különbségekről szereztek információt a diákok.

Késő délután vissza érve szállásunkra a szórvány magyar kollégiumban élő diákokkal közösen misén vettünk részt, melyet a Mária Rádió élőben közvetített Magyarországon és Délvidéken egyaránt.  A közösen elköltött vacsora után, közös, jó hangulatú barátságos futball mérkőzést játszottak a diákok vegyes csapatokban.

3. nap

A délelőtt nagy része utazással telt, az út során a végvárrendszerről tanultakat elevenítettük fel, valamint Lászlóvárához és Galambóchoz köthető történelmi események és Luxemburgi Zsigmond korának megismertetése volt a cél. A legismertebb legendákat mutattuk be a Babakáj sziklával, Galambóccal, valamint Lászlóvárával kapcsolatban. Galambóc váránál Arany: Rozgonyiné című balladáját is felolvastuk.

A délután folyamán az Al-Duna mentén utaztunk, és a Vaskapui Erőműn keresztül léptük át a határt. Útközben megfigyelhettük a vízerőmű és duzzasztó működését. Az út során a Duna szabályozásának történetéről az erőmű megépítésének következményeiről, az elárasztott Ada Kaleh sziget történetéről, a magyar irodalom és a filmtörténet alkotásairól beszélgettünk. Orsovára érkezve hajóra szálltunk és a Dunáról a Kazán-szorossal ismerkedtünk. A Veterani barlangnál kiszálltunk ahol megtudtuk, hogy1692-ben Vetereáni osztrák tábornok itt tartóztatta fel a törököket, és a mai napig láthatóak a korabeli erőd nyomai. Aztán a hajókba visszaszállva egészen az elárasztott Széchenyi tábláig hajóztunk.

4. nap

Egész napos túrázás, az Orsova melletti Vaskapu Nemzeti Park területén. Túravezetőnk Barátky Félix, a park igazgató helyettese volt. Délelőtt egy vízmosáson keresztül megközelítettük a Gura Ponivaci barlangot. A túra során a diákok sziklás szurdokvögyön keresztül jutottak el a barlanghoz. Közben a felső szakaszjellegű folyó felszínformáló tevékenységét figyelhették meg.

Délután a Nagy Kazán-szoros fölé túráztunk. A felfelé haladó utunk során karsztbokorerdőn keresztül haladtunk, ahol megnéztük a jellemző vörös talajt, a növény- és rovar világot. A csúcsra érvén gyönyörködtünk a kilátásban és megfigyeltük a hegységek formakincsét. (gyűrt formák, V alakú völgyek, kopár sziklaszirtek)

5. nap

Hazafelé indulván Temesváron álltunk meg, ahol Dózsa Györgyre emlékeztünk. Majd Temesvár népét méltattuk a református templom mellett, hiszen 1989 december 16-án itt tört ki a romániai forradalom. Tőkés Lászlót védelmezve élő láncot alkotva magyar lakosok kezdeményezésével sikerült a román kommunista diktatúrát leverni.

Rövid időre Aradon is megálltunk mindkét emlékműnél, ahol a 13 kivégzett vértanúról emlékeztünk meg.

Legfrissebb hírek

Drogprevenciós előadások a könyvtárban

December 5-én, csütörtökön délelőtt a 7.A, 7.B és 8.A osztály tanulói részesültek külön-külön lebonyolított drogprevenciós előadásokban. Az eseménynek az iskola

MUTASD MEG A STÍLUSOD!

 Tervezz velünk, és legyél része az oratórium és iskolánk stílusának! 👕 Pólótervező Verseny – A Szalézi oratórium és iskolánk ünnepi