(33) 504-210 | iskola@zaffery-szalezi.hu | OM: 200047

Éjszakai zarándoklat Szalézi Szent Ferenc tiszteletére

2018.01.22.

Már nyolc évre visszatekintő hagyomány iskolánkban, hogy január közepén, éjjeli csendes zarándoklatra indulnak az erre vállalkozók Nyergesújfaluról Péliföldszentkeresztre. Az iskola diákjaiból, a szülőkből és a tanárokból álló 44 fős csapat Mogyorósbánya érintésével éjfélre ért Péliföldszentkeresztre.

Útközben többször megállva Derossi atya emlékeztetett arra, hogy a túrát a szalézi rend védőszentjének és névadójának tiszteletére szervezték. Szalézi Szent Ferencet (emléknapja január 24-én) 1593. december 18-án szentelték pappá, és először Chablais vidékének lelkipásztori ellátását bízták rá, ahol akkoriban teret hódított a kálvinizmus. A sok ellenségeskedés és a testi nyomorúság sem tántorította el Szent Ferencet, hogy elvigye a kis alpesi falvakba a keresztény tanítást, hiszen arra felé évek óta nem járt katolikus pap. Ekkor gyakran előfordult, hogy útközben érte az este, és a szabadban kellett töltenie a téli éjszakát.

Mogyorósbányára érve a csapat, a helyi szalézi templomban megpihenve vett részt a Derossi atya által celebrált szentmisén. Az utat folytatva éjfél körül, Péliföldszentkereszten meleg teával és zsíros kenyérrel várta a megfáradt sáros zarándokokat Géza testvér.

 

Éjszakai zarándoklat képek

 

Legfrissebb hírek

Határtalanul! Pályázatok 2025. Felvidék

Határtalanul kirándulás a Felvidéken – 7.A és 7.B 2025.10.13-17. A pályázat célja:diákjaink nemzettudatának fejlesztése, a nemzeti önismeret, a hazaszeretet elmélyítése,a

NOVEMBER HAVI EBÉDBEFIZETÉS TANULÓKNAK

IDEJE:   2025. november 4-5. (7:30-15:00 óráig). Helye:   Gazdasági iroda PÓTBEFIZETÉS:   2025. november 11-12. (7:30-15:00 óráig). Telefon: 06-33/504-210