"MINT A KOVÁSZ AZ EMBERISÉG CSALÁDJÁBAN: Laikusok dimenziója Don Bosco családjában" (Sztrenna 2023)

72 óra kompromisszum nélkül  –  2019

2019.10.17.

„Segíts szeretettel”

 

  1. október 12-én reggel – az elmúlt évekhez hasonlóan – a nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola diákjaival elindultunk, hogy együtt töltsünk néhány órát a helyi Szent Mihály Idősotthon lakóival.

Előző héten „szaladgálós”  vírus gyengítette le a lakók többségét, de azért akadtak néhányan, akikkel közösen „nyakunkba vettük” a várost. Jakab atya és Péter testvér is csatlakozott hozzánk. Hál’Istennek a reggeli kissé hűvös időt verőfényes napsütés és kellemes meleg váltotta fel a séta idejére. Utunk közben betérhettünk a templomba, ahol előbb László atya, majd Derossi atya kedves gondolatait hallgattuk meg, majd közösen imádkoztunk és Péter testvér gitárkíséretével énekeltünk. A templomot az „Áldásoddal megyünk…” kezdetű énekkel hagytuk el.

Utunkat tovább folytattuk a városban, majd visszatérve az Otthonba,  amelynek ebédlőjében a régmúlt idők szép emlékeit idéztük fel versekkel, dalokkal – itt már több néni, bácsi csatlakozott hozzánk, akik a városba még nem mertek kimenni. Több dalnál bekapcsolódtak az idősek is, potyogtak a meghatottság könnycseppjei – nemcsak az időseké, hanem bizony a mienk is.

Az „előadásunk” után agapé következett, melynek során az idősek és a fiatalok együtt falatoztak jóízűen.

Köszönjük a szívmelengető, tartalmas órákat – újra megtapasztalhattuk, hogy sokkal jobb adni, mint kapni.

Elmondhatjuk, hogy a sok-sok köszönet ellenére mi kaptunk többet ebben a néhány órában: szeretetet, meghittséget, melegséget… és még sorolhatnám.

 

Tóthné Mónika projektvezető

Legfrissebb hírek

Oratórium Nyergesújfalu

Indul az oratórium!

Az oratórium? Szeretnénk bemutatni nektek az iskolánk oratóriumát, amely egy olyan hely, ahol a fiatalok jól érezhetik magukat, tanulhatnak, imádkozhatnak

Ebédigénylés

Kedves Szülők!   2023. szeptember 4-től kezdődik az ebédeltetés az iskolában. Amennyiben szeretné gyermekét az iskolai étkeztetésre felíratni, kérjük, 2023. augusztus

Gyászt jelző gyertya

Gyászhírek

                                    Gyászhírek  

Kitűntetések átadása az iskolai tanévzárón

Zafféry kitűntetések

Iskolánk büszke arra, hogy idén is több tanulója és tanára részesült városi és intézményi kitűntetésben. A kitűntetések célja, hogy elismerjék

Ebédigénylés

Kedves Szülők!   2023. szeptember 4-től kezdődik az ebédeltetés az iskolában. Amennyiben szeretné gyermekét az

Tovább »