(33) 504-210 | iskola@zaffery-szalezi.hu | OM: 200047

🌿 Dolgozói Lelkinap – Megérintő történetek, csendes elmélyülés

2025.04.03.

Április 3-án, csütörtökön került megrendezésre dolgozói közösségünk lelkinapja Péliföldszentkereszten. A nap lehetőséget adott arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapok forgatagából, elcsendesedjünk, és közösen, Isten jelenlétében töltsünk el néhány tartalmas órát.

A találkozás kötetlen beszélgetéssel indult, majd a kápolnában ünnepelt szentmise segített megnyitni szívünket a nap lelki ajándékaira. Az ebéd során nemcsak testileg, hanem emberi kapcsolatainkban is töltekezhettünk – hálásak vagyunk a peliföldszentkereszti közösség melegszívű vendéglátásáért. 🙏

A nap fénypontja az előadás volt, ahol Bakonyi Gábor és Melinda osztották meg velünk életük történetét. Egy házaspár őszinte, mély tanúságtétele bontakozott ki előttünk: hogyan formálta kapcsolatukat és hitéletüket az évek során a közösen megélt kihívások és kegyelmek sora. A legkülönlegesebb hivatásukról is meséltek: arról a döntésről, amelynek nyomán a perui hegyekben élő, mélyszegénységben élő gyermekek mellé költöztek, hogy ott egy iskolában tanítsanak és neveljenek.

Történetük nemcsak inspiráló, hanem mélyen elgondolkodtató is volt: mit jelent Isten eszközévé válni? Hogyan lehet a szeretet és a hit erejével segíteni valakit, hogy kiemelkedjen a nyomorból, és megtalálja saját méltóságát, helyét a világban?

„Te gondoskodj rólam!” – ez a nap mottója mélyen visszhangzott szívünkben: újra rábízhattuk életünket arra, aki hűségesen kísér bennünket minden utunkon.

A napot záró közös imádság pedig segített mindezt Isten elé vinni, és megerősödve, új lelki lendülettel visszatérni hétköznapi szolgálatunkba.

Legfrissebb hírek

Taroltak a Zafférys diákok.

Taroltak a Zafférys diákok! 🏆  2026. március 27-én rendezték meg Rédén a Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaverseny vármegyei fordulóját, ahol diákjaink teljesítettek a legjobban.

Landeskunde verseny az iskolában.

Április 24-én a Landeskunde versenyen az 5–11. évfolyam diákjai mérték össze tudásukat és kreativitásukat. A fiatalabb korosztály a húsvéti hagyományokat

5. a szabaduló szoba

Kódok, kulcsok, szabdság Szabadulószobában volt az 5. a osztály. MINDENKI kiszabadult! Játékos csapatépítő programon voltunk az Ady Endre Művelődési Központ

5. a szabaduló szoba

Kódok, kulcsok, szabdság Szabadulószobában volt az 5. a osztály. MINDENKI kiszabadult! Játékos csapatépítő programon voltunk

Tovább »