A Mohács 500 emlékévhez kapcsolódva iskolánk is igyekezett közelebb vinni a magyar történénelem ezen sorsfordító időszakát a fiatalokhoz.
– Csatlakoztunk az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány kezdeményezéséhez, így intézményünk egyike volt annak az 1199 iskolának, amelynek tanulói a tanév első történelemóráján Mohács emlékórán vettek részt. Szigeti Emese tanárnő diákjai megtekintettek egy animációs filmet, amelyet aztán csoportokban elemeztek ki.
– Kevésbé közismert, hogy Mohács után két héttel a Nyergesújfalu közigazgatásához tartozó Pusztamaróton történt az egyik legkomolyabb ellenállás az oszmán hadakkal szemben, ami a legóvatosabb becslések szerint is több ezer áldozatot követelt. A diákok rendhagyó történelemóra keretében ismerkedhettek meg a csatával és a történelmi emlékezetben betöltött szerepével: tanári vagy diák vezetéssel megtekintették a Helyi Értéktár Bizottság tagjai (Pusztai Melinda és Vachajáné Kisgyőri Szilvia tanárnők és egykori diákunk, Styecz Barna) által készített kiállítást, ill. egy óriás társasjátékon mérhették össze tudásukat a 16-17. századi magyar történelemmel kapcsolatban.
– Szeptember 15-én, az ellenállás letörésének napján néhány diák Ridly István tanár úr vezetésével koszorút helyezett el a Pusztamaróti Történelmi Emlékhelyen az áldozatok emlékére.
– Szeptember 25-én pedig az érdeklődő diákok megtekintik a 10-es moziban a Rubicon Intézet támogatásával készült látványos dokumentumfilmet, amely számos tévhitet eloszlatva megpróbálja tágabb történelmi kontextusba téve új megvilágításba helyezni a Mohácshoz vezető utat, a csatát és annak jelentőségét, következményeit.
Szervezők: Pusztai Melinda és Vachajáné Kisgyőri Szilvia









