Az álom, mely álmodni késztet: Egy szív, mely a „farkasokat” „bárányokká” változtatja (Sztrenna 2024)

Még nem búcsúzunk…

2021.04.29.

Kedves érettségiző, 12.A, 12.B és 12.C osztályos Diákjaink! Kedves Végzőseink!
Amikor tavaly rendhagyó módon kellett búcsúznunk a végzős osztályoktól, még talán azt remélhettük, hogy ez többet nem történhet meg velünk. De immár több mint egy éve tart a járvány okozta, tanárnak-diáknak egyaránt furcsa, szokatlan helyzet.
Tudomásul vettük a szigorításokat, a bezárásokat, a digitális oktatást, a közösségek, barátok elválasztását egymástól és még sorolhatnám, mi mindent. Tudjuk, hogy a legfontosabb mindannyiunk számára az egészségünk védelme, s ezért mindent meg is tettünk és teszünk, de közben nem mehetünk el amellett, hogy számotokra itt a tanév vége, hétfőn megkezdődik az érettségi.
Mégis… valami hiányzik….Elmaradnak a ballagások, nincsenek szerenádok… Egyelőre!
Tudom, hogy mennyi mindenről maradtatok le az elmúlt több mint egy évben, még ha igyekeztünk is – és igyekszünk a jövőben is- minden olyan eseményt megtartani, ami megismételhetetlen egy diák életében. Tudom, milyen hálásak voltatok például azért, hogy előrehoztuk a szalagavató időpontját, s a siker érdekében pedig apait-anyait beletett tanár-diák a felkészülésbe. Megérte….Nem csak szüleiteket tettétek boldoggá, hanem ti is egy életre szóló élménnyel lettetek gazdagabbak.
Bizony nem mindig alakulnak elképzeléseink szerint a dolgok. Néha nem tehetünk mást, mint hogy alkalmazkodunk a körülményekhez. Senki ne keseredjen azonban el, hisz a nehézségek, az akadályok nem feltétlen jelentik álmaitok feladását. Talán még inkább megerősítenek, elszánttá tesznek Benneteket. Bizton állítom, hogy életetek során még számtalanszor fogtok akadályokba ütközni. Az élet már csak ilyen.
A sors mostanában valóban nem volt kegyes hozzátok, de talán abban segített, hogy érettebben, felkészültebben lépjetek majd át a nagybetűs életbe.
Kedves érettségiző Diákjaink!
Engedjétek meg, hogy a nevetekben is megköszönjem iskolánk tanárainak és minden dolgozójának odaadó munkáját, a fenntartónak pedig a háttér, a feltételek biztosítását !
Kedves Kollégák!
Tudom, sokszor nehéz, de mégis örömteli feladat volt Érettségizőinket idáig eljuttatni. Köszönöm a tartalmas, türelmes, következetes munkátokat. Köszönöm mindazt a törődést, szeretetet, aggódást, amit a gimnáziumi évek alatt kaptak ezek a fiatalok. Most viszont útjukra kell engednünk őket. Innentől kezdve már ők veszik kezükbe az irányítást!
Külön köszönettel tartozom az osztályfőnököknek, akik érdekeiteket messzemenően szem előtt tartva, fáradtságot nem ismerő lelkesedéssel töltötték be ezt a rájuk bízott, örömteli, de nehéz feladatot.
Iskolánk valamennyi dolgozója nevében kívánok Nektek sok sikert az elkövetkezendő hetek vizsgáihoz.
Nyergesújfalu, 2021.április 29.
Tafferner Ingrid
igazgató

Legfrissebb hírek

Április havi ebédbefizetés

IDEJE:   2024. április 8-9. (730-1500 óráig). HELYE:   Gazdasági iroda Teljes árú ebéd: 900 Ft/nap Kedvezményes árú ebéd: 450 Ft/nap PÓTBEFIZETÉS:   2024. április

Ideiglenes felvételi sorrend 2024

Örömmel tájékoztatjuk, hogy az ideiglenes felvételi névsor már elérhető. Kérjük, tekintse meg a listát, hogy megtudja, mely diákoknak van lehetőségük

Anne Frank kiállítás – időpontfoglalás

Kedves Látogatóink! Örömmel jelentjük be, hogy a várt Anne Frank kiállítás online időpontfoglaló felülete elkészült. A kiállítás április 16-tól május 3-ig látogatható,