Házi Don Bosco verseny

Házi Don Bosco verseny

Rendhagyó módon rendeztük meg iskolánkban 2021. január 27-én a Házi Don Bosco versenyt. A vírushelyzet nem tette lehetővé, hogy nagy létszámú diáksereg egy teremben lehessen. A cél az volt, hogy a kialakult helyzet ellenére megemlékezzünk Don Boscóról és második utódjáról, Don Paolo Alberáról, mivel  2021 Don Paolo Albera év, halálának 100. évfordulója alkalmából.

Rendhagyó volt a megrendezett verseny a helyszín tekintetében is és abban, hogy kétfordulós volt. A hagyományosan együtt versenyző két korcsoportot (5–8. évfolyam és 9–12. évfolyam) most külön kellett választani. Az 5–8. évfolyamokon az első forduló az iskola tantermeiben zajlott, a versenyző osztályok a saját termeikben maradva egyszerre látták a feladatokat a kivetítőn a Kahoot applikáció segítségével. A 3–4 fős csapatok egy mobiltelefont használva adták meg válaszaikat. A versenyt izgalmassá tette az is, hogy a tudás mellett a gyorsaság is számított. A második forduló a diákok otthonaiban zajlott, a csapatok este nyolckor az online térben találkoztak, s a Kahoot applikáció challange verziójával lezajlott a körülményekhez igazodó második forduló.

A felkészüléshez a diákok segédanyagot kaptak, amit a hittantanárok segítségével sajátítottak el. Az anyagok 50 kérdést és választ tartalmaztak, melyek Don Bosco mellett Don Paolo Albera személyét, tevékenységét tárgyalták.

Az 5–8.évfolyamon 21 csapat versenyzett. A díjak átadása ünnepélyes keretek között, az iskolai Don Bosco-napi szentmisén január 28-án történt, ahol a főcelebráns Márkus Zoltán szalézi atya volt, aki gratulált az 5–6. évfolyam és a 7–8. évfolyam 1–3. helyezetteinek és átnyújtotta nyereményeiket.

A 9–12. évfolyamok is megismerkedtek az online térben a Google Classroom segítségével Don Paolo Albera életével. 9. évfolyamtól lehetőségük volt egy vele kapcsolatos kvízt kitölteni a Google tanteremben.

Örülünk az elért eredményeknek és annak, hogy az idei Házi Don Bosco verseny mégsem maradt el, csak átalakult.

Bodainé Szabó Katalin