(33) 504-210 | iskola@zaffery-szalezi.hu | OM: 200047

Határtalanul! Témanap

2015.05.06.

“Magyarnak lenni büszke gyönyörűség”.

A Nemzeti Összetartozás Napján iskolánkban a Határtalanul! pályázathoz kapcsolódóan Témanapot tartottunk, vendégünk az erdélyi Kallós Zoltán Alapítvány elnöke, Balázs Bécsi Gyöngyi és a szórvány-magyar kollégium kis-és nagy diákjai voltak. Visszapillantottunk az időben a 95 évvel ezelőtti eseményekre, majd a 7.a osztály Határtalanul! Kirándulásáról láthattunk és hallhattunk beszámolót. Lélektől lélekig Balázs Bécsi Gyöngyi számolt be a magyarságmentő missziójukról, majd a válaszúti gyerekek adtak műsort, Wass Albert meséket és gyönyörű népdalokat hallhattunk 1-3. osztályos tanulók előadásban. Ezután emlékfa ültetés következett, annak a tölgyfának a csemetéje került iskolánk kertjébe, amit Kallós Zoli bácsi 7 éves korában ültetett. A Témanapot tánc és népi játék tanulás zárta. Délután vendégeink és a 7. osztályosok közös kirándulása következett Esztergomba, majd pedig Péliföldszentkereszten közös játék és a napot az egyik szülő pincéjénél közös vacsora zárta. Vendégeink pénteken hajnalban kelnek útra, Köszönjük, hogy együtt lehettünk, a Határtalan szeretet útján!

Legfrissebb hírek

Határtalanul! Pályázatok 2025. Felvidék

Határtalanul kirándulás a Felvidéken – 7.A és 7.B 2025.10.13-17. A pályázat célja:diákjaink nemzettudatának fejlesztése, a nemzeti önismeret, a hazaszeretet elmélyítése,a

NOVEMBER HAVI EBÉDBEFIZETÉS TANULÓKNAK

IDEJE:   2025. november 4-5. (7:30-15:00 óráig). Helye:   Gazdasági iroda PÓTBEFIZETÉS:   2025. november 11-12. (7:30-15:00 óráig). Telefon: 06-33/504-210