“…ha szükség lesz ránk, ott leszünk” – A Vöröskereszt munkája

“…ha szükség lesz ránk, ott leszünk” – A Vöröskereszt munkája

Mint az korábban Mihelik Magdolna polgármester asszonnyal készült interjúnkban hírül adtuk, Nyergesújfaluból a Vöröskereszt képviselői is jártak Hegyeshalmon és részt vettek a migránsok segítésében. Elhatároztuk, hogy megkérdezzük őket az ott tapasztaltakról. Szinte azonnal akadályba ütköztünk: a Magyar Vöröskereszt nagy múltú és jó hírű szervezet, és nem engedélyezi, hogy bárki elmondhassa tapasztalatait a nyilvánosságnak, mint a szervezet képviselője. Ezért abban egyeztünk meg, hogy kérdéseinket írásban tesszük fel Fitos Gézáné Erzsébetnek a Magyar Vöröskereszt Nyergesújfalu Város Szervezetének területi vezetőjét, aki válaszait e-mailben küldte nekünk vissza, miután beszerezte a nyilatkozathoz szükséges engedélyeket.

A Magyar Vöröskereszt segíteni akarását a Vöröskereszt hét alapelve: – Emberiesség, Pártatlanság, Semlegesség, Függetlenség, Önkéntesség, Egység, Egyetemesség, a Genfi Egyezmény és a Vöröskeresztes törvény motiválja.

  • Melyik határnál tevékenykedett?

Előre meghatározott ütemterv szerint indultunk szeptember 27- én Hegyeshalomba a Komárom- Esztergom megyei Vöröskereszt képviseletében nyolc fő önkéntessel, hogy segítsünk a Győr-Moson-Sopron megyei Vöröskeresztnek a migránsok ellátásában. Eredetileg ugyanebben az időpontban Röszkére mentünk volna a Csongrád megyei vöröskeresztesek megsegítésére, de mivel szeptember 15-től a szerb-magyar határszakaszon elkészült a kerítés, megváltozott a migránsok útvonala és Hegyeshalomra tevődött át a vonulásuk iránya. Nyolc napot töltöttünk ott és minket egy másik megye váltott. Később,12-én nyergesújfalui szervezetünktől még 3 fő vett részt egy éjszakás műszakban a segítségnyújtásban.

  • Mi volt az Ön feladata?

Csapatunkat két részre osztották, 12-12 órában nappalos, illetve éjszakás szolgálatot láttunk el, mindkét műszakban 1-1 fő csoportvezetővel. Feladatainknak része volt az ételosztás, de az ételt – szendvicseket is mi készítettük, kekszeket csomagoltunk ,amikor ezek elkészültek, kihordtuk az asztalokra a vízzel és gyümölcsökkel együtt. A Vöröskereszt egy elsősegély sátrat is berendezett, itt fogadtuk kötszerekkel, gyógyszerekkel a beteg vagy sérült migránsokat. Persze itt nagyobb sérüléseket nem lehetett ellátni, de a határ túlsó oldalán ott állt az osztrák Mentőszolgálat gépkocsija, nagyobb baj esetén ők jöttek segítségünkre. A sátorban többnyire kisebb horzsolásokat, a hosszú út során megsérült lábakat tudtunk kezelni. Ide hozták be a beteg gyerekeket, csecsemőket is, ahol meleg tejet és tápszert kaphattak vagy éppen átpelenkázhatták őket. Az önkéntesek egy csoportja „öltöztetéssel” foglalkozott, ők cipőt, meleg sapkát és ruhaneműt osztottak a menekülteknek.

  • Milyen ételt kaptak a migránsok? Ki főz nekik?

A migránsok többsége muszlim vallású, akiknek vallásuk tiltja a disznóhús fogyasztását. Az elkészített szendvicsekbe halkonzerv, sajt vagy un. humusz ( ez egy csicseriborsóbél készült zöldes színű krém) kerülhetett. A rendelkezésre álló épület valaha jobb napokat látott, mostanra elég romos állapotba került határrendészeti iroda és vámraktár volt, amely ma beázik és elektromos rendszere még a világítást is alig bírta el. Itt rendezték be a ruhanemű, élelmiszer és víz tárolására való raktárt. Ezért nem is lett volna lehetőségünk főzésre, de tudomásom szerint egyéb segítő szervezetek kisebb mennyiségű ételt készítettek és osztottak szét.

  • Sok migránssal került kapcsolatba?

Azokban a napokban napi 5-6000 migráns kelt át a hegyeshalmi átkelőnél. Érkezésük, illetve a vonatok beérkezése előtt jelzést kaptunk a MÁV-tól telefonon és a rendőrök személyesen is közölték, mikor érkezik vonat a déli határról és azzal hány menekült érkezik. A vasútállomástól még 3 km-t kellett gyalogolniuk a településen keresztül, amíg megérkeztek a határátkelőhöz, ahol a vöröskeresztesek és több más karitatív szervezet önkéntesei felkészülten várták őket. Az volt a tapasztalatom, hogy az egészséges, fiatal férfiak előresiettek, mit sem törődve a betegekkel, családokkal, kisgyerekesekkel. Tehát először őket kellett kiszolgálnunk. Eleinte még láttuk az arcokat és volt valamennyi időnk megfigyelni kicsit őket, néhány perc elteltével azonban felgyorsult ez az áradat és akkor már csak a felénk nyúló kezeket láttuk, a mögötte lévő arcra nem volt időnk nézni. Aztán megérkeztek a családok, beteg idős emberekkel és gyermekekkel, nekik próbáltunk nagyobb figyelmet szentelni. Sok gyereken az éjszakai hidegben csak könnyű ruházat (ahogy még otthonról elindultak) volt, nekik próbáltak meg önkénteseink segíteni. Sokan a menekültek közül azt sem tudták, hogy hol vannak, minket kérdezgettek és mi kézzel-lábbal megpróbáltuk elmagyarázni, hogy 200 méterre már Ausztria van.

  • Milyen nemzetiségű emberekkel találkozott?

A beérkező vonatok utasairól nem igazán tudtuk megállapítani, pontosan milyen nemzetiségűek. Egy-egy csoport ellátása a létszámtól függően (1200-2500 fő) egy-másfél órát vett igénybe és mi ezalatt folyamatosan el voltunk foglalva az étel és italosztással. Aztán továbbvonultak a határ felé, mi meg hozzáláttunk a takarításhoz és újabb szendvicsek készítéséhez. Viszont a segítő szervezetek és civilek között igazán a nemzetköziség volt a jellemző. Jöttek kerékpárosok Ausztriából, akik a túrájuk során megálltak, hogy segíthessenek az ételosztásban, de Ausztriából egyébként is sok civil jött adományokkal. Voltak szlovák fiatalok, letáboroztak a határon, kiosztották az adományaikat és mentek tovább. Svéd, holland, német, amerikai emberek, akiket a segíteni akarás hozott oda. Ők is adományokkal jöttek és szerettek volna részt venni a kiosztásában is, de ezt a vonatok rapszodikus érkezése miatt nem mindig tudták megtenni. Aztán voltak nagy múltú egyházi szervezetek, de olyanok is, akik csak rövid ideje, a menekültkérdés kapcsán szerveződtek. Voltak magyar civilek, akik ezekben a napokban az életüket a menekültek segítésére tették fel.

  • Zömében kikkel találkozott? Családok, gyerekek, férfiak, fiatalok, idősebbek?

Feltűnően sok a fiatal, életerős férfi. Róluk nem tudjuk, van-e családjuk, előrejöttek és majd később szeretnék a családjukat is hozni? Sok a kisgyerekes család 3-6 gyermekkel és vannak idős, beteg emberek is, akiket a család nyílván nem akart magára hagyni. Láttam egészen pici csecsemőket (5 napos csecsemővel is elindultak), sok terhes, szülés előtt álló nőt.

  • Hogyan fogadták a segítő szándékát?

A többségükről el lehet mondani, hogy udvarias volt, sokan mosolyogtak, amikor átvették tőlünk az ételt és megköszönték. Vonatonként le lehetett szűrni, hogy az érkező menekültek mikor és milyen ellátást kaphattak korábban. Voltak nagyon nyugodt csoportok, akkor azt feltételeztük, hogy nagyon elcsigázottak, fáradtak lehetnek (néha hosszú ideig kellett várakozniuk az álló vonatokon, ilyenkor a vöröskeresztesektől kaptak élelmiszert a vonatablakon keresztül). Voltak azonban szemmel láthatóan éhes csoportok, ilyenkor persze türelmetlenebbek is voltak.

  • A harmadik ország béli embereknek milyen a felfogása, mit látott ön?

Sajnos ezt sem tudom igazán megítélni tekintve, hogy szinte semmilyen kontaktus nem alakult ki köztünk, részben a nyelvi nehézségek, részben az időhiány miatt. Azt hallottam róluk, hogy a nőkkel és a gyerekekkel nem igazán törődnek, de ezt megcáfolni látszik, hogy nagyon sok apuka hozta ölben vagy kézen fogva a gyerekét. A családok mindvégig együtt maradtak (ha valaki lemaradt a vonatról, bevárták a következő csoportot) és úgy láttam összetartanak a családok, segítik az idősebb családtagokat és nagyon aggódnak beteg rokonaikért.

  • A menekültek mit hagytak maguk után?

Nagy –nagy szeméthalmokat. Néha akkor is eldobálták a szemetet, ha volt kuka a közelben. És sajnos eldobálták az étel egy részét is. Eldobtak olyan tárgyakat is (takarókat, táskákat, még babakocsit is) amit nem akartak tovább magukkal cipelni. Eldobtak bontatlan ásványvizeket is a bontatlan étellel együtt, amit aztán elvonulásuk után csalódottan takarítottunk össze, abból már szemét lett.

  • Önt lelkileg hogyan érintette meg ez a pár hét, amíg hazánkban tartózkodtak a migránsok?

Mióta a menekültválság „felgyorsult”, hiradó-függő lettem. Jó volna összefüggéseiben látni a dolgokat, ehhez jobban meg kellene ismerni a szereplő országokat, azok népeit, vallásukat, szokásaikat. Mindenesetre azt sejtettem, hogy más híradóban nézni és más személyesen találkozni a menekültekkel. Ez így is történt. Első alkalommal, amikor ételt osztottunk, elszorult a torkom, aztán gyorsan kellett dolgozni, nem maradt idő a meditálásra és lassan megszoktuk a menetrendet: vonatérkezés, kiszolgálás, takarítás, szendvicskészítés….

  • Mi mit tehetünk?

A civil emberek? A menekültkérdés eléggé megosztotta az embereket. Vannak, akik józan ésszel végiggondolva belátják, hogy ezeknek az embereknek segíteni kell, ha mással nem tudunk, akkor ruhával, élelemmel és vízzel. És ott vannak a „fotelrambók”, akik otthonuk kényelméből osztogatják az utasításokat és szítják a gyűlöletet. Ki-ki maga döntse el, melyik táborba tartozik.

  • A Vöröskereszt várja még az adományokat, szükség van még a segítségükre?

Természetesen, legfeljebb most nem Hegyeshalomban. Nem kiszámítható, hogyan alakul a migránsok mozgása, függ az érintett országok intézkedéseitől. Szerintem elképzelhető, hogy új útvonalakat lesznek kénytelenek keresni és ismét érintettek lesznek a déli határszakaszok.

Mi már eldöntöttük, ha szükség lesz ránk, ott leszünk.

Nyergesújfalu,2015.október 27.

Fitos Gézáné területi vezető

Magyar Vöröskereszt Városi Szervezete

Nyergesújfalu