Az utóbbi napokban végzős diákjaink számára elérkezett a búcsú pillanata: a 12.A osztály Balázsné Dinnyés Beatrix osztályfőnök vezetésével, valamint a 12.B osztály Wierlné Kárász Tímea kíséretében elballagott a Zafféry falai közül. A napok nemcsak az elválásról, hanem a közösség öröméről, emlékezésről és új kezdetekről is szóltak.
Vidám búcsú – bolondballagás szalézi módra
A hagyományos bolondballagás idén is mosolyt csalt mindenki arcára. A 12.B-sek kreatív módon indították a napot: „elrabolták” tanáraikat, és játékos kihívásokkal tették próbára diáktársaikat. Közben a 12.A osztály egy szimbolikus „vonatozással” búcsúzott: minden osztályteremnél megálltak, és együtt haladtak tovább, mintha csak az együtt megélt nyolc év utolsó közös utazása lett volna ez.
Az utolsó reggel – virágok, csend és hála
Ballagás napján reggel az iskola udvarán és folyosóin már korán érezhető volt az ünnepi hangulat. Diákok és pedagógusok szorgos munkája nyomán virágba borult az épület és a plébánia udvara is. A Zafféry egyik különlegessége, hogy az 50 éve végzett osztályokat is vendégül látjuk, így idén az 1975-ben végzett diákok is együtt ünnepeltek az érettségire készülőkkel.
Megható pillanatok az ünnepségen
A tarisznya – a hagyományos útravaló – idén is emlékeztette a végzősöket arra, hogy mindazzal rendelkeznek, ami a felnőtt élethez szükséges. A folyosói harangszóval vette kezdetét az ünnepség, amelyen a végzősök diáktársaik sorfala között érkeztek a színpadhoz, ahol szülők, rokonok és barátok fogadták őket szeretettel.
Az ünnepi beszédet Tafferner Ingrid igazgatónő mondta el, hálát adva a közösen megélt évekért, és biztatva a fiatalokat arra, hogy a sok élmény, mely örömeik és nehézségeik csokra együtt szükséges ahhoz, hogy megállják a helyüket a jövőben, és ez az, ami visszaemlékezés jó illatát árasztja majd.
A ballagók és jelenlévők szívét Sághy Gerda és Ughy Emese megható éneke érintette meg, majd Mihelik Magdolna polgármester asszony szólt az egybegyűltekhez, felidézve az iskola történetét, és köszöntve a jubileumi évfolyam tagjait is.
Elismerések, emlékek, új remények
A rendezvény során számos diák vehetett át elismerést az elmúlt évek tanulmányi és közösségi munkájáért – ez a szám egyre csak nő, ami azt is jelenti, hogy egyre több gyümölcse van a befektetett munkának.
Meglepetésprodukcióval zárult az esemény: Nemes Réka és Ughy Tamásné Végh Zsuzsanna tanárnő éneke, melyet Szanda Milán kíséret gitáron mindenkit lenyűgözött. Végül a végzősök közös éneke búcsúztatta el a közösséget.
A szalézi szellemben megtartott ünnepség méltó lezárása volt az itt töltött éveknek: az iskolai élet egy szakasza lezárult, de az itt megélt élmények, értékek és kapcsolatok tovább kísérik végzőseinket életútjukon.
Kívánjuk, hogy tarisznyájuk ne csak emlékekkel, hanem reménnyel és hittel is legyen tele! A Jóisten áldása kísérje életüket!
#zafferykaroly #zafferykarolykozepiskola #zafferykarolykozepiskolanyerges #zafferykozepiskola #zafferykarolyiskola