Kedves 12.A, kedves tanáraink, diáktársaink!
Eltelt nyolc év. Tulajdonképpen más módon el sem tudtuk volna kezdeni a levelet, hiszen mi voltunk az első osztály, akik a legtöbb időt töltötték az iskola falai között. Visszagondolva tényleg hamar eltelt ez a pár év, függetlenül attól, mennyi minden történt velünk. Azt hiszem valóban igaz az az állítás, hogy jó társaságban repül az idő.
Jobban belegondolva, és a jó társaságra visszautalva azt tapasztaljuk, hogy gyakorlatilag senki nem mondhatja, hogy nem ismeri az átlagnál jobban a közösség tagjait. Együtt nőttünk fel, és talán ez az oka annak, hogy megismertük egymás különleges és teljesen átlagos szokásait, a nap, mint nap változó érzéseit, rossz és jó oldalait. De azt gondolom, egy időutazás segítségével könnyebben felidézhetjük a közös emlékeinket, ne hagyjuk, hogy feledésbe merüljenek.
Az első tényleges találkozásra 2011 augusztusában került sor a gólyatábor keretein belül. Nem ismertük egymást, esetleg egy-két embert közös csapat, vagy közös hobbi révén, így mindenki számára egy teljesen új élmény volt az ott töltött pár nap. Az új csapat már akkor jól kialakult, könnyen vettük az első akadályokat, vitákat, vicceket. Persze nehézségek mindig akadnak, hiszen tanáraink életét is inkább nehezítettük, mint könnyítettük az évek során. Őket is egy teljesen másik világba repítettük akár magatartásunkkal, ami azért nem volt a legjobb, valljuk be, vagy akár egy gyermeki mosollyal, mikor a jobb jegyért könyörögtünk (ez a mai napig nem változott). Mi voltunk a legkisebbek, az első 10-11 éves csapat, akik bevették az akkor még Szalézi Irinyi Középiskola folyosóit. Mára a Zafféry legidősebb diákjaivá váltunk. Mi voltunk a leghangosabbak az „Irinyiben”, ez a jó szokásunk pedig nem változott meg az új névvel ellátott suliban sem.
Az első közös kirándulásunkon Hollókő várát és Ipolytarnóc tanösvényét jártuk be, mi élveztük, kísérőink kevésbé, hiszen nem volt túl egyszerű 33 kisgyerekre figyelni, gondoskodni arról, hogy vajon ettek-e, mosdóba mentek-e. Jó, valóban kisebbnek kezeltek minket, mint amennyi idősek valójában voltunk. Hetedikben tapasztaltuk meg először, milyen egy összeszokott társaságba új embert befogadni, ami szerencsére gördülékeny folyamat volt. Bejártuk együtt Erdély híresebb pontjait, az Alföld vidékeit, fürödtünk közösen a Balatonban és Lengyelország hegyvonulatain is átbuszoztunk. A legemlékezetesebb kirándulásunkon tizedik osztályban vettünk részt, mikor együtt fedeztük fel Olaszország néhány különleges, meghatározó helyét.
Nehéz volt az indulás, hiszen a 10. osztályra teljesen átalakult csapat magatartása szembe ütközött az elvárttal, a szervezés is bonyolult folyamat volt, de szerencsénkre 2018 június 6-án két kisbuszba ülve indultunk útnak. Fotók készülhettek Velencénben, megkóstoltuk az igazi olasz pizzát Chieri-ben, napoztunk a Garda-tó partján. Úgy gondolom, a kulisszatitkok jobb, ha nem derülnek ki, tudni illik, amiről a szülők nem tudnak, az annyira nem fáj. Azt hiszem ez volt az a kirándulás, ami során az első A osztály „családdá” vált.
Most, 2020 májusában visszatekintve az elmúlt, utolsó évre sok minden kavarog a fejünkben. Elszántsággal és alázattal készültünk a szalagavatóra, most pedig már az érettségi előtt állunk féllábbal. Mozgalmas évünk volt, tele sok-sok színes eseménnyel, kezdve akár az év elején megrendezett kirándulástól, folyamatos tanuláson keresztül az egyetemi jelentkezésekig. Nem csak fizikailag, lelkileg is elfáradtunk. A 12.A elmúlt nyolc évében azért számos dolog nem volt túl egyszerű. „Természeti csapások” akadályozták kajakozásunkat, korcsolyázásunkat, emellett osztályfőnök helyettesekből sem szenvedtünk hiányt.
Jó volt. Az egész osztály nevében szeretnénk megköszönni minden minket tanító pedagógusnak, hogy ápolva a lelkünket, segítve a tanulmányainkat az érettségihez vezettek minket. Nem volt könnyű, ebben biztosak vagyunk, de tudjuk, és tudtuk, hogy mindig számíthatunk rájuk, akármilyen gyerekes kérdést szeretnénk feltenni. Sajnáljuk, hogy néha az átlagnál is elviselhetetlenebb módon viselkedtünk, követeltük, hogy az órai téma Napóleon helyett a kutyák jellemzése legyen, hogy bunkók és nagyképű ostobák voltunk. Ígérjük, hogy ez a jövőben talán(!!) változni fog, reméljük, mindenkiben maradandó nyomot hagytunk a sok versenyen, vetélkedőn elért eredményünkkel, legyen az sport, vagy tanulmányi, vagy akár az apró karácsonyi ajándékokkal, esetleg Hupikék törpikék főcímdal éneklésével.
Osztályfőnökünknek hála nem csak egymást, de magunkat is megismertük. A pénteki beszélgetések sokszor nem tűntek szükségszerűnek, de nagyon sok esetben egy 5 perces dumálással mosolyt csalt egy rossz napunkba. Köszönjük a türelmet, az odaadást, az anyai szeretetet. Köszönjük, hogy konfliktusok árán is igyekezett megvédeni az osztályt, mindig mellettünk állt akkor is, mikor nekünk úgy tűnt, ellenünk harcol.
12.A. Az első nyolc évfolyamos, az első legkisebbek, az első el nem ballagók, karanténban érettségizők. Hálásak vagyunk minden együtt töltött percért, minden konfliktusért, közös éneklésért, táncolásért, suliban alvásért, piszkálásért. Együtt kezdtük, együtt fejezzük be. Bízunk benne, hogy a közös élmények soha nem halványulnak el, pár év múlva, az osztálytalálkozón is tisztán emlékezni fogunk arra, mikor hittanon a padokat csapkodtunk, bowlingozni akartunk menni, vagy egy poloska által keltett feszültség miatt majdnem Arizonába utaztunk.
Itt az ideje búcsúzni. Nehéz és nem számítottunk rá, hogy így kell megtennünk. Januárban még láttuk a végét, márciusban egy hatalmas fordulatot vett mindenki élete. A legfontosabb dolgon azonban ez a helyzet sem változtat.
Kedves Tanáraink, kedves Timi néni és kedves 12.A és kedves Diáktársaink !
Köszönünk mindent! „
