(33) 504-210 | iskola@zaffery-szalezi.hu | OM: 200047

A nemzeti összetartozás napján

2018.06.04.

Immár hagyomány, hogy iskolánk méltó ünnepséget szervez a nemzeti összetartozás napján. Idén Schalk tanár úr tartott előadást az első világháborút lezáró békerendszerről, és annak súlyos következményeiről. Az 1920.június 4-én aláírt párizsi döntés alapján az összmagyarság alig kétharmada került csak a meghúzott országhatárokon belül. A 2010-ben hozott törvény alapján ez a nap a nemzeti összetartozás napja lett. Ez alakalomból a hetedik osztályosok erdélyi kirándulásáról készített filmet nézhette meg a diákság.  Majd a délelőtt hátralévő részében a határon innen és a határon túlról szólt a muzsika. A Rozsdamaró együttes a szatmári, a kalotaszegi és a mezőségi népzenét, táncot és a népviseletet mutatta be.

Legfrissebb hírek

Pályázati támogatás

Nyergesújfalu Város Önkormányzatától iskolánk alapítványa 120.000 Ft pályázati támogatást kapott a helyi közösségek társadalmi életének fellendítésére, a civil szervezetek társadalmi

5. B lelki nap Bajóton

Az év vége felé közeledve az 5.B osztály lelki napon vett részt Bajóton, amit már nagyon vártak a gyerekek. Emmanuel

Pályázati támogatás

Nyergesújfalu Város Önkormányzatától iskolánk alapítványa 120.000 Ft pályázati támogatást kapott a helyi közösségek társadalmi életének

Tovább »