(33) 504-210 | iskola@zaffery-szalezi.hu | OM: 200047

Vidám programok a Kapcsolda-napon

2015.05.14.

Az esztergomi Montágh-iskola 37 diákját és kísérőiket láttuk vendégül május 5-éna Szalézi-Irinyi Középiskolában a KAPCSOLDA-nap keretében.

Közös tánc,sportvetélkedő, kézműveskedés, filmvetítés volt a program többek között,valamint a vendégek is kedveskedtek nekünk tánccal,zenével,ajándékokkal. Mi is igyekeztünk emlékezetessé tenni számukra ezt a néhány órát,egyúttal mi magunk is sokat gazdagodtunk,nyitottabbakká válhattunk  a közösen megélt vidám,örömteli pillanatok által. Felemelő érzés volt,hogy akár „egy lufival is boldog mosolyt csalhatunk a mai világban egy fiatal arcára” (az egyik diákunk szavait idézve).

Köszönet illet minden résztvevőt,szervezőt,kicsit és nagyot,fiatalt és idősebbet,kollégát, szülőt (a sok zöldségért, felvágottért), diákot és az iskolavezetést,akiknek köszönhetően a mai nap megvalósulhatott.

Tóthné Mónika

Legfrissebb hírek

Határtalanul! Pályázatok 2025. Felvidék

Határtalanul kirándulás a Felvidéken – 7.A és 7.B 2025.10.13-17. A pályázat célja:diákjaink nemzettudatának fejlesztése, a nemzeti önismeret, a hazaszeretet elmélyítése,a

NOVEMBER HAVI EBÉDBEFIZETÉS TANULÓKNAK

IDEJE:   2025. november 4-5. (7:30-15:00 óráig). Helye:   Gazdasági iroda PÓTBEFIZETÉS:   2025. november 11-12. (7:30-15:00 óráig). Telefon: 06-33/504-210