"MINT A KOVÁSZ AZ EMBERISÉG CSALÁDJÁBAN: Laikusok dimenziója Don Bosco családjában" (Sztrenna 2023)

72 óra „Szeretet kompromisszumok nélkül”

2018.10.16.

Fiatalok és idősek, avagy „ szeretet kompromisszumok nélkül”

A nyergesújfalui Zafféry Károly Szalézi Középiskola 34 fős csapatával idén is a helyi Szent Mihály Idősgondozási Központ lakóit örvendeztethettük meg néhány óra erejéig: egy kiadós sétával a városban, a helyi római katolikus templomban elmélkedéssel, előadással Derossi atya jóvoltából és a program zárásaként verses, zenés műsorral. A vendéglátók finom teával és zsíros kenyérrel vendégeltek meg minket.

Szép, verőfényes őszi idő tette még szebbé a napot. Diákjaink vidáman, lelkesen, ugyanakkor felelősségteljesen viselkedtek, nagy örömet okozva az időseknek. ” Gyertek máskor is! „, ” Gyertek gyakrabban! ” hangzott el többször is a sok ” Köszönjük! ” mellett.

Köszönet illet minden segítőt és résztvevőt: pedagógusokat, diákokat, Derossi, Jakab és Laci atyákat, az Idősek Otthonának vezetőjét és dolgozóit és az időseket leginkább, hogy az együtt töltött néhány óra során mindannyian ismét megtapasztalhattuk, mennyire fontos az életünkben ” a szeretet kompromisszumok nélkül „.

 

Tóthné Mónika

  1. október 13.

P1050538 72ora001 P1050523 P1050519

Legfrissebb hírek

December havi ebédbefizetés

IDEJE:   2023. december 4-5. (730-1500 óráig). HELYE:   Gazdasági iroda Teljes árú ebéd: 900 Ft/nap Kedvezményes árú ebéd: 450 Ft/nap PÓTBEFIZETÉS:   2023. december

Csoportelső a Zafféry csapata

A Fair Play Cup egy középiskolai labdarúgó program, amit a Magyar Labdarúgó Szövetség ír ki és szervez. A program célja