Az álom, mely álmodni késztet: Egy szív, mely a „farkasokat” „bárányokká” változtatja (Sztrenna 2024)

Search Result: határtalanul

okt
29

Határtalanul! 2019. 11. évfolyam

By nagyb |
RÉSZLETEK
okt
29

Az összetartozás élménye – Határtalanul! kirándulás 2019. ősz

Ebben a tanévben először írt ki a Bethlen Gábor Alapkezelő a Határtalanul! program keretében pályázatot a középiskolás korosztálynak. Az iskola vezetősége úgy döntött, hogy a tizenegyedik évfolyamosokkal próbáljunk egy őszi kirándulást megpályázni. Mivel a 11.C osztályfőnöke Schmidt-Zavagyák tanárnő ungvári származású, ezért nyilvánvaló volt, hogy Kárpátaljára szerveztük az utazást. Több módosítás után, végül a HAT-19-02-es kódjelű […]

RÉSZLETEK
máj
21

HATÁRTALANUL! Erdélyben járt a hetedik

A hetedik osztályos tanulóinkkal május elején ötnapos erdélyi körutazáson vettünk részt. A 34 diák utazását az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanu! HAT-18 kódjelű projektje több, mint 1,5 millió forinttal támogatta.  A Legendák nyomában című pályázat célja Erdély kultúrájának, történelmének és természeti szépségeinek élményszerű megtapasztalása, hogy az utazó, ha teheti, később saját indíttatásból visszatérjen e csodás vidékre. […]

RÉSZLETEK
máj
15

HATÁRTALANUL! – kirándult a hetedik

 A hetedik osztályos tanulóinkkal május elején ötnapos erdélyi körutazáson vettünk részt. A 26 diák utazását az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanu! HAT-17 kódjelű projektje több, mint 1,2 millió forinttal támogatta.  A Legendák nyomában: fejedelmek, királyok útján című pályázat célja Erdély kultúrájának, történelmének és természeti szépségeinek élményszerű megtapasztalása, hogy az utazó, ha teheti, később saját indíttatásból visszatérjen […]

RÉSZLETEK
máj
28

Határtalanul! 2017 – Múltunk és jelenünk nagyjai

Múltunk és jelenünk nagyjai címmel, nyertes Határtalanul! pályázat támogatásával Erdélyben járt az elmúlt hétvégén a 7.A osztály. Az öt napos kirándulást komoly több hónapos felkészülés előzte meg. A diákok csoportos projekt munka keretében ismertették meg egymást Erdély történelmével, nevezetességeivel. Felkészülten és izgatottan várták mindnyájan a jól megérdemelt öt napos kirándulást. 1.nap A határon átkelve Nagyváradon […]

RÉSZLETEK
máj
30

Határtalanul! kirándulás – beszámoló

Nagy küzdelmek útján, a törökkel a természettel Határtalanul! kirándulás A fenti címmel a Határtalanul! Kirándulás hetedik osztályosoknak nyertes pályázaton vett részt a Szalézi-Irinyi Középiskola 7.A osztálya. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 680.000 Ft-tal támogatta. Az utazás célja volt, hogy a diákok találkozzanak a Délvidéken élő magyarokkal és megtapasztalják az összetartozás érzését, valamint, hogy megszerzett történelmi és […]

RÉSZLETEK
máj
06

Határtalanul! Témanap

“Magyarnak lenni büszke gyönyörűség”. A Nemzeti Összetartozás Napján iskolánkban a Határtalanul! pályázathoz kapcsolódóan Témanapot tartottunk, vendégünk az erdélyi Kallós Zoltán Alapítvány elnöke, Balázs Bécsi Gyöngyi és a szórvány-magyar kollégium kis-és nagy diákjai voltak. Visszapillantottunk az időben a 95 évvel ezelőtti eseményekre, majd a 7.a osztály Határtalanul! Kirándulásáról láthattunk és hallhattunk beszámolót. Lélektől lélekig Balázs Bécsi […]

RÉSZLETEK