Az álom, mely álmodni késztet: Egy szív, mely a „farkasokat” „bárányokká” változtatja (Sztrenna 2024)

A vers-és prózaíró verseny művei

2015.04.24.

Iskolánkban vers-és prózaíró pályázatot hirdettünk Don Bosco születésének bicentenáriuma alkalmából.

Gratulálunk alkotásukhoz Pollák Krisztinának és György Johannának (5.A), akik  jól sikerült, az életkornak megfelelően szerkesztett, remek művet készítettek!

Pollák Krisztina: Don Bosco Torinóban

Don Bosco már kiskorában nagyot álmodott,

A vad farkasokból lettek szelíd állatok.

Az az álom megváltoztatta életét,

A gyermekekkel foglalkozott amíg csak élt.

Egyszer Torinóba a börtönbe látogatott,

S mit mondhatni,szörnyűt láthatott.

Ott voltak bezárva életre való ifjak,

Melyek a kezdetben Bosco-ban nem bíztak.

Ezután  mindig foglalkozott velük,

S ha adósságban volt miattuk,sosem volt ellenük.

Egész nap csak játszottak,

Melyet sokan nem díjaztak.

S kiűzték a plébánia udvaráról,

Mehettek és kereshettek helyet máshol .

Sokára kaptak egy szép kis helyet,

Ahol a lányokra is vigyázni kellett.

De a fiúkra és lányokra vigyázni nap mint nap  nem könnyű,

Mert ha összeengedve látta lányokat is fiúkat ezt mondták:,,Ez szörnyű!!”

Onnan ki kiűzték,mehettek bárhova,

A faluba is eljutott ez a ,,Hova?”

Ők elmentek onnét és vajon megint a plébániához oda?

Egyszer csak ajánlott valaki,

Ő szép és jó helyet tud adni.

Ki is használták ezt a lehetőséget,

Azonnal mentek a vezetőséggel.

Vagyis Don Bosco és fiai.

Az örök barátság megmaradt bennük,

És az emlékük megmaradt Bennünk.

 

György Johanna: Találkozás Don Boscóval

Egy nap misére menet,

úgy döntöttem a sekrestyébe megyek.

A sekrestyés azt mondta,

ministráljak, de nyomban.

 

Ám, de ministrálni én nem tudtam,

mivel odahaza itt csak imádkozni szoktam.

A sekrestyés mérges lett,

fogta a pálcát, s jól elvert.

 

Én elfutottam volna, de valaki szólt:

jöjjek vissza, váltsunk néhány szót!

A pap ki visszahívott Don Bosco volt,

tett fel néhány kérdést, majd így szólt.

 

Ne félj Bertalan, (mert így neveznek),

megtanítok neked néhány imát, éneket.

Te leszel az egyik védencem,

s ezt a találkozást, soha el nem feledem.

Legfrissebb hírek

Április havi ebédbefizetés

IDEJE:   2024. április 8-9. (730-1500 óráig). HELYE:   Gazdasági iroda Teljes árú ebéd: 900 Ft/nap Kedvezményes árú ebéd: 450 Ft/nap PÓTBEFIZETÉS:   2024. április

Ideiglenes felvételi sorrend 2024

Örömmel tájékoztatjuk, hogy az ideiglenes felvételi névsor már elérhető. Kérjük, tekintse meg a listát, hogy megtudja, mely diákoknak van lehetőségük

Anne Frank kiállítás – időpontfoglalás

Kedves Látogatóink! Örömmel jelentjük be, hogy a várt Anne Frank kiállítás online időpontfoglaló felülete elkészült. A kiállítás április 16-tól május 3-ig látogatható,