Az álom, mely álmodni késztet: Egy szív, mely a „farkasokat” „bárányokká” változtatja (Sztrenna 2024)

Játéknapokkal indult az őszi szünet

2013.10.31.

Ismét gyermekzsivajtól volt hangos az iskola az őszi szünet első két napján: a ragyogó napsütésben, szinte nyárias melegben összesen 137 általános iskolás korú gyermek érkezett hozzánk a környékbeli településekből.

A két nap során a gyermekek csoportokban, különféle versenyek, feladatok, játékok segítségével múlathatták az időt, s közben megismerhették Sándor István szalézi vértanú személyét is. Jelmondatként is egy hozzá kapcsolódó idézetet választottunk: „Légy hűséges, bármilyen áldozatodba kerülne is!” A játékoknak tétjük is volt: minden feladatért, továbbá extra játékokért, de még a fegyelmezett sorakozókért is pontokat gyűjthettek, és a két nap végén pedig a legtöbb pontot gyűjtött csapat megnyerhette az „ori-kupát” is!

A programot tovább bővítették a kézműves-és sportfoglalkozások, az elsősegély-műhely és a csoportpercek is.

Mindamellett, hogy a gyermekeknek két izgalommal és jókedvvel teli napot szervezhettünk, saját tapasztalatainkat és tudásunkat is tovább mélyíthettük, valamint sok „kisanimátornak” (tehát még képzés alatt álló animátornak) ez volt az első alkalom, amikor gyakorlatban is kipróbálhatták magukat.

Reméljük, mindenki jól érezte magát, és legközelebb is viszont láthatjuk köreinkben – talán még idén?! 🙂

KÉPEKET ISKOLÁNK FACEBOOK-OLDALÁN TALÁL!

Gyarmati Dávid

Legfrissebb hírek

Április havi ebédbefizetés

IDEJE:   2024. április 8-9. (730-1500 óráig). HELYE:   Gazdasági iroda Teljes árú ebéd: 900 Ft/nap Kedvezményes árú ebéd: 450 Ft/nap PÓTBEFIZETÉS:   2024. április

Ideiglenes felvételi sorrend 2024

Örömmel tájékoztatjuk, hogy az ideiglenes felvételi névsor már elérhető. Kérjük, tekintse meg a listát, hogy megtudja, mely diákoknak van lehetőségük

Anne Frank kiállítás – időpontfoglalás

Kedves Látogatóink! Örömmel jelentjük be, hogy a várt Anne Frank kiállítás online időpontfoglaló felülete elkészült. A kiállítás április 16-tól május 3-ig látogatható,