Az álom, mely álmodni késztet: Egy szív, mely a „farkasokat” „bárányokká” változtatja (Sztrenna 2024)

Határtalanul! 2017 – Múltunk és jelenünk nagyjai

2017.05.28.

Múltunk és jelenünk nagyjai címmel, nyertes Határtalanul! pályázat támogatásával Erdélyben járt az elmúlt hétvégén a 7.A osztály. Az öt napos kirándulást komoly több hónapos felkészülés előzte meg. A diákok csoportos projekt munka keretében ismertették meg egymást Erdély történelmével, nevezetességeivel. Felkészülten és izgatottan várták mindnyájan a jól megérdemelt öt napos kirándulást.

1.nap

A határon átkelve Nagyváradon álltunk meg, a szecessziós belváros megtekintése után a Nagyboldogasszonynak felszentelt barokk székesegyházban időztünk, és egy rövid sétát tettünk a kanonok soron. Csucsán az Ady emlékházban jártunk, a buszon felelevenítették a diákok a projekt során elsajátítottakat Csinszka és a költő szerelméről.

A következő úti célunk Bánffyhunyad volt. Bánffyhunyad és kalotaszegi népművészet jelentőségét a buszon hallgatták meg a diákok. Majd a református templomot a település lelkésze interaktív módon mutatta be. Nagy élvezettel hallgattuk az előadást és csodálkoztunk rá a gyönyörűséges templomra.

Szamosújváron a Téka Alapítvány idén megnyitott  elméleti líceum hatodik osztályosai barátságos foci mérkőzéssel fogadtak bennünket. A mérkőzés szünetében a lányok bansolni tanították a helyieket, akik egy kevés noszogatás után kifejezetten élvezték a táncot. A meccsen egyébként fiaink kikaptak (már nem is számoltuk mennyivel) de a hosszú útra fogtuk.

DSC_0015 DSC_0083

  1. nap.

A napot Válaszúton kezdtük. A Kallós Alapítvány iskolánk testvérintézménye, évek óta szoros kapcsolat fűzi a két intézményt egymáshoz. Ebben  az évben két nehéz sorsú kisfiúnak gyűjtött adományt, valamint az intézményi könyvtár részére vittünk könyveket. Az adományok átadása után az alapítvány munkatársa mutatta be a kúriát, majd felkészült diákjaink interjúvolták meg Kallós Zoli bácsi munkásságáról. Sajnos az idei találkozás kicsit máshogyan alakult, mint az eddig megszokott. A múzeum átépítés alatt, ezért nem tekinthettük azt meg. Kallós Zoli bácsival néhány diákunk egy fotó erejéig találkozhatott, hiszen a számos díjátadó kimerítette az idős néprajztudóst.

Innen Kolozsvárra utaztunk tovább. A Házsongárdi temetőben hajtottunk fejet Kós Károly és Apáczai Csere János sírja előtt. A temetőben diákjaink ismertették nagyjaink életútját. A nap további részében helyi idegenvezetők segítségével jártuk be a várost. Mátyás szülőházát, a kolozsvári bíró házát, a Szent Mihály templomot és a Farkas utcai református templomot tekintettük meg.

Útban Szamosújvár felé megálltunk Bonchidán a Bánffy-kastélynál. Útközben a buszon diákjaink beszámoltak előzetes ismereteikről, a kastély történetéről, és a Bánffyak szerepéről.

Szamosújváron fesztivál és búcsú volt. Este a tanulóink a helyi közösséggel ismerkedtek a vásári forgatagban

DSC_0316 DSC_0242

  1. nap

Tóvidéken keresztül utaztunk a Székelyföldre. Az úton a természeti ismeretek felelevenítése mellett fontosnak tartottuk, hogy egy kis betekintést nyerjenek a diákok az ottani körülményekbe, hétköznapokba. Marosvécsen a Kemény család birtokán az Erdélyi Helikon folyóirat keletkezéséről céljairól számoltak be a hetedikesek. Valamint Wass Albert életútját idéztük fel a sírnál.  Földrajzi, biológiai ismereteket ismételtünk útban a Gyilkos-tóig. Természetesen a tó partján, valamint a szorosban alkalmunk volt egy rövidet túrázni. A túrából azonban nem volt elég, úgy döntöttünk, hogy este hétkor a csíksomlyói kegytemplomban részt veszünk a misén. A mise előtt a többség, a keresztúton felkapaszkodva jutott el a Hármashalom oltárhoz. Útban vissza a Kegytemplomhoz, a Salvator és a Szent Antal kápolnához fűződő legendákkal ismerkedtünk. A Kegytemplomba vissza érve mindannyiunk lelki feltöltődésére vettünk részt az esti misén

DSC_0582 DSC_0525

4. nap

Szejkén, Orbán Balázs életútját jelentőségét mutatta be a felkészült diák, tanári kiegészítéssel. Megfigyeltük a székelykapuk jellegzetességeit, megtanultuk a kapuk részeit. A sóvidék természeti jellegzetességeit, a sóbányászat történetét a só útját és a sóhivatalok jelentőséget a buszban tanári előadás formájában ismerték meg a tanulók. A sóbányával közös ima után önállóan ismerkedtek a tanulók

Szovátán a Medve-tó különleges heliotermikus tulajdonságáról hallgattak kiselőadást, majd megtekintettük a tavat. A korondi fazekas mesterség történetét meghallgatva a vásári hangulatot tapasztaltuk meg. Farkaslakán és Parajdon íróinkra emlékeztünk. Útközben szénégető boksákra csodálkoztunk. Székelyudvarhelyen Csaba királyfi szobrára kötöttük a nemzetiszínű szalagot, múltunk nagyjaira és a bátor székely népre emlékezve.

Az utolsó este időben érkeztünk a szállásra, Zetelakára, ahol megtapasztaltuk a hibátlan székely vendéglátást. A háziak jóvoltából alkalmunk volt elsajátítani a kürtős kalács készítésének fortélyait. Az estét csapatépítésre használtuk közös focival és jó hangulatú beszélgetéssel.

DSC_0630   18581688_10210498962809520_8807847822995125449_n

5.nap

Már útban hazafelé Marosvásárhelyen álltunk meg ahol a tanulók a szecesszió jegyeivel ismerkedtek. A Kultúrpalotában képzőművészeti kiállítást is megnéztük. Szerencsére a hangversenyteremben szimfonikus zenekar próbált, így bele hallgathattunk az előadásba Múltunk nagyjai a palota kiállított üvegablakain tekintettek ránk vissza.

Utoljára Királyhágón álltunk meg. Visszatekintettünk a kirándulásunk helyszínére, búcsút intettünk Erdélynek. Felejthetetlen utazás volt ez, mind diákjainknak és a kísérőknek egyaránt.

kiralyhago

Legfrissebb hírek

Április havi ebédbefizetés

IDEJE:   2024. április 8-9. (730-1500 óráig). HELYE:   Gazdasági iroda Teljes árú ebéd: 900 Ft/nap Kedvezményes árú ebéd: 450 Ft/nap PÓTBEFIZETÉS:   2024. április

Ideiglenes felvételi sorrend 2024

Örömmel tájékoztatjuk, hogy az ideiglenes felvételi névsor már elérhető. Kérjük, tekintse meg a listát, hogy megtudja, mely diákoknak van lehetőségük

Anne Frank kiállítás – időpontfoglalás

Kedves Látogatóink! Örömmel jelentjük be, hogy a várt Anne Frank kiállítás online időpontfoglaló felülete elkészült. A kiállítás április 16-tól május 3-ig látogatható,